Back to top

Lengyel testvérvárosa is lehet Dunaszerdahelynek

Publikálva: 2019, október 11 - 15:56
Péntek délelőtt a városháza nagytermében tartották első hivatalos találkozásukat Dunaszerdahely és a lengyelországi Przeworsk település vezetői.
Lengyel testvérvárosa is lehet Dunaszerdahelynek

A megbeszélésen városunkat Hájos Zoltán polgármester, A.Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek mellett, Bubniak Júlia hivatalvezető és Molnár Tímea, a közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője képviselték. A lengyel vendégek hosszú utat tettek meg Dunaszerdahelyre, hiszen a Lengyelország dél-keleti részén elhelyezkedő településről érkeztek, amely 560 kilométerre fekszik a Csallóköztől, ami több mint 6 órás autóutat jelent. A küldöttség így már csütörtökön megérkezett és a dunaszerdahelyi Thermalparkkal is megismerkedhetett.

A pénteki találkozón aztán Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a lengyel városvezetőket, akiknek a városunk történelmét és jelenét bemutató kisfilmekkel hozta közelebb településünk mindennapjait, majd Dunaszerdahely aktuális gazdasági, demográfiai helyzetére is kitért bevezetőjében.

Leszek Kisiel, Przeworsk polgármestere szintén bemutatta városukat, amely egy infrastrukturális csomópont közelében fekszik, s immár több mint 600 éves múltra tekint vissza, lakossága napjainkban meghaladja a 15 ezer főt. A két városvezető leginkább a turizmus és a sport területén tudja elképzelni a közeljövőben az együttműködést, de a több mint egyórás megbeszélésen kulturális és szociális témák is felmerültek. Az is elképzelhető, hogy a jövőben közösen pályázzanak akár visegrádi együttműködésben, hiszen Dunaszerdahelynek a V4-ek közül csak Lengyelországból nincs testvérvárosa, vagy akár a vállalkozók között is elindítsanak bizonyos együttműkdést.

A megbeszélés jó hangulatban zajlott, majd a vendégek megajándékozták vendéglátóikat és városnézéssel folytatódott a program. Mindkét fél pedig köszönetet mondott a pozsonyi lengyel nagykövetségnek is, amely fontos szerepet kapott a két város közti kapcsolatfelvételben.

Ezt már olvasta?

Cookies