Back to top

Közel félszáz jubilánst köszöntöttek

Publikálva: 2019, november 7 - 22:01
Ahogy az elmúlt években, most sem feledkeztek meg az idén jubileumot ülő szépkorúakról. A nyugdíjasklub azon tagjait köszöntötte városunk vezetése, akiknek 65., vagy magasabb jubileumi születésnapjuk volt ebben az évben.
Közel félszáz jubilánst köszöntöttek

A nyugdíjasklub vezetője, Alföldy Rozália portálunknak elmondta, összesen 43 tagjuk ünnepel az idén kerek, vagy 5-re végződő évfordulót, közülük négyen a 85. születésnapjukat.

A Dúbrava gimnázium diákjai rövid köszöntőjük után kis ajándékkal lepték meg az ünnepelteket; a Művészeti Alapiskola diákjai pedig színes műsorral: zenével, énekkel, szavalatokkal tették szebbé az ünnepeltek számára ezt a napot.

Az önkormányzat és Dr. Hájos Zoltán polgármester nevében Karaffa Attila alpolgármester üdvözölte a jubilánsokat. Elmondta, az utódoknak szeretetteljes kötelességük, hogy kifejezzék hálájukat, megbecsülésüket, ezért öröm találkozni a kerek évfordulót ünneplőkkel. Azokkal, akik sok mindent láttak és éltek meg ebben a városban, sok jót és persze kudarcot is, amit azonban sikerült legyőzniük.

„Szüleink és nagyszüleink mosolya és gondoskodása rengeteg erőt sugároz felénk, a kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra” - emelte ki Karaffa Attila.

Jó egészséget, hosszú, boldog életet kívánva ürítette poharát az alpolgármester, valamint a klub jelenlévő tagjai az ünnepeltekre, majd az önkormányzat ajándékát kapták meg a jubilánsok.

ITT tekinthetik meg az eseményen készült felvételeinket.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies