Back to top

Kortárs Magyar Galéria: nyitás május derekán

Publikálva: 2020, május 9 - 14:13
Május 18-án nyítja meg kapuit a nagyközönség előtt a Kortárs Magyar Galéria – akkor is egyelőre még az év elején átadott tárlatot tekinthetik majd meg az előírt egészségügyi szabályok betartásával a látogatók.
Kortárs Magyar Galéria: nyitás május derekán

„Ahogyan sokakat, bennünket is meglepett az a kormányrendelet, amellyel a 2. és 3. fázist összevonták” – fogalmazott Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója. Mint elmondta, még várják a megnyitással kapcsolatos hivatalos iránymutatás pontosítást, leginkább azt, milyen feltételeket is kell bebiztosítaniuk a Vermes-villában. 

Iván Péter szerint már felkészültek ennek a megnyitásnak lehetőségére, ugyanis biztosították a kézfertőtlenítés lehetőségét, valamint szájmaszkokat is rendeltek. Az előírások értelmében ugyanis aki a galériába érkezik, annak kötelezően kézfertőtlenítést kell végeznie és szájmaszkot kell viselnie. Akinek pedig nem lenne, annak ők adnak. 

Úgy tervezik – mivel jelenleg mindegyik kollégájuk a szabadságát tölti –, hogy május 18-ától nyit meg a galéria, s onnantól kezdve lesz újra látogatható. Mégpedig azzal a kiállítással, amelyik jelenleg is díszíti a Vermes-villa falait...

„Számunkra persze az a legfontosabb kérdés, lehet-e új kiállításnyitó, s ha igen, mikor. Nagyon szeretnénk, ha ez már a június 5-ei, egyébként is tervezett időpontban valósulhatna meg. Mivel azonban a határok még nincsenek megnyitva, nem tudjuk, melyik művészeket, melyik kiállítást tudjuk fogadni... Június elején a magyarországi és felvidéki művészek közös tárlata, a KOMP nyílott volna meg, ám úgy gondolom, sajnos ez a határzár miatt nem tud megvalósulni” – jelezte az igazgató. Így a tervek szerint az előtte elmaradt kiállításokat igyekeznek folyamatosan pótolni. 

„Hogy a Múzeumok éjszakájával mi lesz, szintén kérdéses, hiszen a fesztiválokat csak a negyedik fázisban lehet megrendezni, ám az még a jövő zenéje, milyen módon. Mi mindenesetre számolunk a Múzeumok éjszakájával, nem szeretnénk annak tízéves hagyományát megtörni. Ha családiasabb hangulatban is, de remélehetőleg meg fogjuk tartani” – közölte Iván Péter.

Ami azonban biztosan elmarad, az a galéria nyári művésztelepe. A lezárt határok bizonytalanná teszik a külföldi résztvevők jelenlétét, zárva a művésztelep helyszínét évről évre biztosító termálfürdő, s emellett a szervezésre szánt idő is vészesen lecsökkent. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies