Back to top

Könyv a szocialista Dunaszerdahelyről

Publikálva: 2016, február 27 - 09:55
Vajda Barnabás nevét Dunaszerdahelyen sokan ismerik, mint történészét, tanárét, szakíróét. Tavaly a történettudomány habilitált docense lett, 2015 végén pedig kinevezték a Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos dékánhelyettesévé.

– Az egyetemi munka sok időt leköt. Van lehetősége mellette kutatásra?
– Van, arra mindig kell, hogy legyen, mert tudományos teljesítmény nélkül nincs értelme az egyetemi pályának. Jelenleg három nagyobb területen vannak kutatásaim. Az első egy nemzetközi kutatás a politikai propaganda különböző formáiról a 20. század második felében, amelyben hat ország tíz kutatója vesz részt velem együtt, Szlovákiából, Magyarországról, Ausztriából, Lengyelországból, Japánból és az USA-ból.  A másik terület az évek óta tartó kutatásaim a Szabad Európa Rádió kelet-európai tevékenységével kapcsolatban, a harmadik kutatási területem pedig a történelemtankönyveket érinti.
Várostörténeti fejezetek a cseh­szlovák szocializmus korából címmel nemrégiben többszerzős kötetük jelent meg. Az ön témája itt konkrétan Dunaszerdahely. Van még mit elmondani a város e korszakáról?
– Gaucsik István kollégámmal együtt sikerült összeállítanunk egy olyan várostörténeti kiadványt, amely egyesíti a helytörténetet azokkal a tudományos szempontokkal, amelyeket a legújabb nemzetközi várostörténeti kutatások alkalmaznak. Ilyen tanulmány készült Dunaszerdahely, a két Komárom, Galánta és Ipolyság 1945 utáni történetéről. Összességében én úgy látom, hogy Dunaszerdahely 1945 utáni történelmének kielemzett, elmélyült változatát még senki nem írta meg, a „visszaemlékezett” és „elbeszélt” történelem még nem egészült ki a levéltári anyagok alapján feltárt történelemmel.
– Távlati tervek, kötetek, amelyek   Dunaszerdahelyet is érintik?
– 2015-ben két könyvem is megjelent, az előbb említett várostörténet, s előtte egy monográfiám a hidegháború korszakáról. 2016-ban egy angol nyelvű monográfiánk készül a politikai propaganda különféle formáiról. Sajnos egyéb kötelezettségeim miatt jelenleg áll a Dunaszerdahely kommunista múltját feldolgozó könyvem, de remélem, előbb-utóbb azt is be tudom fejezni.

 

Várostörténeti fejezetek a cseh­szlovák szocializmus korából
Szerkesztette: Vajda Barnabás és Gaucsík István

A kötet néhány, Szlovákia déli részén található város történeti fejlődését elemzi a csehszlovák szocializmus idején. Az egyes fejezetek Dunaszerdahely, Galánta, Észak- és Dél-Komárom, valamint Ipolyság közelmúltjára vonatkoznak, miközben a szerzők figyelmének középpontjában főleg az 1950 és 1980 közötti évek állnak. A monográfia legfontosabb célkitűzése a városok társadalmi-szociális fejlődése, urbanisztikai fejlesztése, a helyi-regionális városfejlesztések okai, irányai és formái feltárása, beleértve a vizsgált városok fejlesztésének infrastrukturális és társadalmi vonatkozásait is. A munka, amely eredeti levéltári kutatásokon alapul, igyekszik értékelni a kiválasztott városok urbanizációjának mind pozitív, mind negatív jelenségeit és következményeit. A könyv terjedelmes szlovák és angol összefoglalót, valamint térkép- és fotógyűjteményt tartalmaz.

Ezt már olvasta?

Cookies