Back to top

Könyv az egykori dunaszerdahelyi zsidóságról

Publikálva: 2019, június 21 - 14:27
A Dunaszerdahelyi Zsidó Kulturális Fesztivál keretében mutatják be Kornfeld Tibor Volt egyszer egy zsidó város Dunaszerdahely című bővített kiadásban megjelent kötetét jövő héten szerdán. A szerzővel Nagy Attila helytörténész beszélget majd a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ bábszínház termében.
Könyv az egykori dunaszerdahelyi zsidóságról

Ma már kevesen tudják, hogy az egykori „Kis Palesztinában”, Dunaszerdahelyen Közép-Európa egyik legjelentősebb ortodox zsidó hitközsége élt 18. századi megjelenésüktől fogva egészen a 20. század derekáig: a közösség deportálásáig, haláltáborokba hurcolásáig.

A lakosság mintegy felét kitévő zsidó hitközség, de maga Dunaszerdahely város dinamikus fejlődését törte meg így a holokauszt, radikálisan megváltoztva a város lakosságának összetételét – „Közép-Európa térképéről eltűnt egy zsidó többségű városka, amelynek nem volt párja a térségben”.

A kötet a 2014-ben megjelent mű második, bővített kiadása – a szerző többek között az Utcáról utcára fejezetben ugyanis „továbbrajzolta”, illetve eddig nem közölt felvételeken megelevenítette az egykori templomtér, a Nemesszeg, a Tyúkpiac, a Halpiac, a Gabonapiac, a Bősi utca, a Fürdőgyolcs utca, valamint a teljes Fő utca egykori, 20. századi világát, valaha ott élt lakóit. Különös érdeme ezeknek a részeknek az anekdotázó, a mindennapi életet valós közegébe helyező történetmesélés is.

Ugyancsak a történelmi idő rostjain nyúl át és viszi közel témájához az olvasót Kornfeld az egykori holokausztáldozatok fotóinak közlésével, egyszersmind „újraelevenítve”, tapinthatóvá téve és emberközelibbé hozva az egykori dunaszerdahelyieket – „arcot adva” így az „újraépített térben” megidézett múltnak. Ezek a képek adják ugyanis a kötet legfájdalmasabb s egyben legelgondolkodtatóbb pillanatait...

A könyvvel „felejthetetlen emlékmű épült az ismert és ismeretlen zsidó polgártársak emlékére, akik a történelem folyamán Dunaszerdahely sokszínű képét alkották. A holokauszt 75. évfordulója alkalmából jelenik meg újra a kötet bővített kiadásban.”

A többszáz fotó miatt albumként is értelmezhető kiadvány keménytáblás kivitelben, 360 oldalon (színes krétapapíron) jelent meg.

-na-

Ezt már olvasta?

Címkék: Kornfeld Tibor
Cookies