Back to top

Koncepció tekintetében jól áll a helyi közlekedés

Publikálva: 2019, február 7 - 07:09
A várost irányító grémium tagjai január 31-én elfogadták a Gödöllő – Rövid és középtávú közlekedési tervek aktualizálása elnevezéssel illetett dokumentáció társadalmi egyeztetés alapján véglegesített anyagát.
Koncepció tekintetében jól áll a helyi közlekedés

Tavaly novemberben előbb a gödöllői képviselőtestület tagjai, majd közmeghallgatás keretében a város „népének” érdeklődő tábora is megismerhette a település előzetes közlekedési koncepciójának tartalmi elemeit.

Két hónap elteltével a téma újra napirendre került, s az önkormányzati képviselők ellenvetés nélkül hagyták jóvá az ide kattintva olvasható dokumentumot.

A meggyőző szavazati arány azonban nem azt jelentette, hogy vita nélkül ment át a határozati javaslat. Alapvetően két vélemény ütközött. Az egyiket Gémesi György képviselte, miszerint: egyre elviselhetetlenebb a városon átmenő forgalom, ezért az elkerülő út megépítése – ahogy Pelyhe József alpolgármester fogalmazott – az „elsődleges prioritás”, ami állami feladat. A városvezetés – például: az iskolákban zajló felvilágosító kampányokkal – azon van, hogy minél többen térjenek át a kerékpáros közlekedésre, amivel csökkenthető az autók száma.

Ezzel szemben Simon Gellért (Fidesz-KDNP) a belső utak fejlesztését tartotta fontosnak, ami önkormányzati hatáskör.
A napirend tárgyalása során meghívottként hozzászóló Vécsey László elmondta, jónak tartja a koncepciót, de azt kérte, folyamatosan vizsgálják felül, hogy a város környékén végbement közlekedési változásokra reagálni lehessen. A gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője kihangsúlyozta: az általa megfogalmazott 14 javaslatból 6 olyan volt, amit a szakma megszívlelt a koncepció készítésekor, ám csupán egy épült be a városi idei költségvetésébe. Ezt kevésnek tartotta a honatya, aki azt tanácsolta, hogy a település vezetése több, saját kompetenciába tartozó útfejlesztés megvalósításán fáradozzon, és ne az államra mutogasson.

Gémesi György azzal zárta le a hozzászólásokat, hogy Vécsey László javaslata „ötletbörze” volt, és arra kérte a parlamenti képviselőt, hogy lobbizzon központi forrásokért az állami kezelésű utak fejlesztésére.

godolloihirek.hu

Ezt már olvasta?

Címkék: Gödöllő
Cookies