Back to top

Kivonnák a forgalomból az egy- és kétcenteseket

Publikálva: 2019, augusztus 10 - 08:33
A Szlovák Kereskedelmi Szövetség javaslatot tesz az egy- és kétcentes érmék gyártásának leállítására, közölték a szövetség sajtótájékoztatóján. A pénzügyminisztérium a felvetésre azt a választ adta, hogy erről először az Európai Bizottságnak kell döntenie.
Kivonnák a forgalomból az egy- és kétcenteseket

Pavol Konštiak, a kereskedelmi szövetség alelnöke szerint az egy- és kétcentesek használata gazdaságilag nem kifizetődő, ráadásul kényelmetlen is a vásárlóknak. „2002 és 2012 között az Európai Unió tagállamaiban összesen 1,4 milliárd eurót költöttek az egy- és kétcentes érmék gyártására. Ez a Szlovák Nemzeti Bank számára sem kifizetődő” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Konštiak.

Martin Katriak, a szövetség elnöke is hasonló véleményen van. „Már korábban megkerestük a pénzügyminisztériumot ezzel a javaslattal, nem emelt kifogást. Becsléseik szerint egy egycentes érme gyártási költsége legalább másfél cent” – egészítette ki Katriak.

A kereskedelmi szövetség hangsúlyozza: az egy- és kétcentesek forgalomból való kivonása nem azt jelenti, hogy minden áru vagy 5-re, vagy 0-ra végződő összegbe fog kerülni az üzletekben.

Az árak ennek hatására nem változnának, csak a kasszánál való fizetéskor fogják kerekíteni az összeget. „A végső árat kerekítenénk, nem az egyes termékek árát. Ha a végösszeg utolsó számjegye 0 és 4 cent között lenne, nullára kerekítenénk. Az 5 centre végződő számla esetében nincs gond, ha pedig a számla utolsó számjegye 6 és 9 között lenne, akkor az összeget 5-re kerekítenénk” – közölte Konštiak.

A Szlovák Nemzeti Bank elemzése szerint a vásárlók alig éreznék meg a változást, viszont az állam jobban járna, ha megszabadulna a valóban költséges aprópénz gyártásától. Becslések szerint az eurózónában forgalomban lévő érmék csaknem 80 százaléka egy-, két- és ötcentes, Szlovákiában ez az arány megközelítőleg 66 százalék.

Az egy- és kétcentes érméket már több európai országban is kivonták a forgalomból. Finnországban 2002 óta nem gyártanak ilyen érméket, később a belgák, a hollandok, az írek, legutóbb pedig az olaszok is leállították a gyártásukat. Ennek ellenére a forgalomban lévő egy- és kétcentesek továbbra is érvényes fizetőeszköznek számítanak az egész eurózónában.

Az eurózóna tagállamai azonban önállóan nem dönthetnek a forgalomban lévő érmék bevonásáról, ez az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik. Az egy- és kétcentesek eltörlése csak akkor lehetséges Szlovákiában, miután a bizottság elvégezte a széles körű gazdasági elemzést, és elfogadta az ehhez szükséges uniós jogszabályokat.

Egy, a közös európai pénznem szlovákiai bevezetésének 10. évfordulóján megjelent felmérés szerint egyébként a szlovákiai cégek és a vállalkozók 83 százaléka elégedett az euróval, és ismét annak bevezetése mellett döntene.

A szlovák miniszterelnök szerint az euró versenyelőnyhöz juttatja Szlovákiát a visegrádi négyek többi tagállamával szemben, mivel a külföldi cégek gyakran éppen az euró miatt helyezik a székhelyüket Szlovákiába. Peter Pellegrini az euró bevezetését a szlovák gazdasági élet egyik legfontosabb lépésének nevezte, mely megmutatkozik az állampolgárok életszínvonalának emelkedésében és a vállalkozói környezet javulásában is.

forrás: Felvidék.ma

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies