Back to top

Két csallóközi gyermekrajz a Kukkonia pudingokon!

Publikálva: 2019, október 17 - 09:10
Csodás a gyermeki fantázia szárnyalása! Igazi gyöngyszemek érkeztek a Kukkonia idei rajzversenyébe.
Két csallóközi gyermekrajz a Kukkonia pudingokon!

A gyermekek feladata az volt, hogy lerajzolják, milyennek látják Kukkoniát – a Csallóközt. A versenybe összesen 49 óvoda és iskola kapcsolódott be. A több mint 300 beérkezett rajz közül a szavazatok száma, a szakmai zsűri véleménye, valamint sorsolás alapján választottuk ki a nyertes műveket.

Ebben az évben először szakmai zsűri is értékelte a rajzokat – Ferdics Béla és Aradský Richárd, a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola rajztanárai.

„A gyermekek gyakran mesélnek a csallóközi természetről és állatvilágról, valamint kedvenc kirándulóhelyükről. Most ezeket az élményeiket örökítették meg rajzaikon – fogalmazott Molnár Anna, a Kukkonia marketingmenedzsere. – A verseny által szerettünk volna lehetőséget adni a gyermekeknek, hogy fejlesszék kreativitásukat, segíteni az ifjú művészpalánták kibontakozását, valamint felkelteni az emberek érdeklődését Kukkonia, avagy a Csallóköz iránt.”

A szavazatok alapján a dedikált DAC póló nyertese:

  • Dohorák Laura – Dunaszerdahely

A JBL hangafalak nyertesei:

  • Kázmér Márk – Dercsika
  • Hájos Bence – Dunaszerdahely

A fődíjak nyertesei:

a MOL Akadémiára látogathat:

  • a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola 4. osztálya

a Kukkonia pudingok csomagolására kerülnek

  • Magulák Liana – Dunaszerdahely
  • Miklós Hanna – Dunaszerdahely

A Kukkonia ajándékcsomag nyertese:

  • Petróczi Zsófia – Nemesócsa

 A Macskarév társasjáték nyertese:

  • Marczell Gábor – Kisudvarnok

Könyvcsomagot nyertek:

  • Ágh Dorián Mátyás, Alistál
  • Kiss Dávid, Bős
  • Pálffy Krisztina, Somorja
  • Gombai Vivien, Felbár
  • Fialka András, Egyházgelle
  • Százszorszép óvoda, Komárom

A szakmai zsűri által javasolt rajzokból polgári társulásunk FALINAPTÁRT készít. Legügyesebb rajzolóink:

  • Csánó Viktória, Dunaszerdahely
  • Csörgey Viktória, Dunaszerdahely
  • A dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola 3. A osztálya
  • Ollé Gábor, Alistál
  • Bittera Sophie Iman, Pozsony
  • Veszprémi Vivien, Nemesócsa
  • Bot Dominik, Gúta
  • Lakatos Annamária, Komárom
  • Tóth Rebeca, Tany
  • Ramóna Hajzuková, Bős
  • Ciordas Eszter, Somorja
  • Pintes Dorottya Mária, Dunaszerdahely
  • Mohoš Ármin, Hetény

Köszönjük minden résztvevőnek a csodaszép rajzokat, a tanároknak pedig a szakmai értékelést. Gratulálunk a nyerteseknek!

kukkonia.sk

Ezt már olvasta?

Cookies