Back to top

A katonaság segíti az országos tesztelést

Publikálva: 2020, október 19 - 07:29
A szlovák kormány vasárnap késő délután rendkívüli kormányülést tartott. A kormányülés utáni sajtótájékoztatón részt vett Boris Kollár, a parlament elnöke, a vezérkari főnök, a Tartalékalap vezetője és a hadsereg főorvosa is.
A katonaság segíti az országos tesztelést

Jaroslav Naď védelmi miniszter elmondta, hogy túlzások nélkül a Szlovák Köztársaság újkori történelmének legnagyobb logisztikai műveletére készülnek, amikor novemberben 13 millió teszt segítségével az egész ország lakosságát letesztelnék.

Szinte az összes katona, tűzoltó és rendőr bevetését tervezik, mintegy 50 ezer ember venne részt az akcióban, közöttük 7-8 ezer katona. A miniszter szerint a hadsereg kész a feladat teljesítésére.

Naď kitért arra is, hogy tudomásul vették, az önkormányzatoknak több információra van szüksége, a napokban hozzá is látnak az érintettek részletes tájékoztatásához.

A héten próbatesztelést végeznek a leginkább fertőzött járásokban, a Námesztói, az Alsókubini, a Turdossíni és a Bártfai járások lakossága számíthat tömeges tesztelésre.

Naď elmondta, hogy a tesztelés sikere a lakosság felelősségén és az együttműködési készségén múlik, és azon is, hogy miként fognak egymás között beszélni erről. A politikusoknak azt üzente, hogy most tegyék félre a politikai harcot és egységben dolgozzanak.

A védelmi miniszter előre megköszönte a katonák munkáját azzal a felhívással, hogy az egész nemzet, egész Európa őket fogja figyelni.

Igor Matovič az egész akció logisztikai bonyolultságát a normandiai partraszálláshoz hasonlította, és kifejezte örömét, hogy most ez a gondolat megkapta a bizalmat a koalíciós partnerektől is.

„Ez a legösszetettebb logisztikai művelet, amelyet Szlovákia az elmúlt években megtapasztalhatott. Attól függ, bíznak-e abban, amit mondok! Ez lehet az Armageddonból kivezető út, ahová rohanunk. Én személy szerint ezt az utolsó megoldásként látom." – mondta a kormányfő.

„A járvány kialakulását már nem tudjuk visszafordítani, ez lehet a kiút a pokolból. Fontos, hogy minél több ember jöjjön. Ha nem jönnek el, akkor olyan intézkedéseket kell hoznunk, mint Izrael, Madrid vagy New York esetében. Vagy a lockdown, vagy a teljes lakosság kétszeres áttesztelése.”

Boris Kollár elmondta, hogy nem szeretne oda jutni, mint Bergamo, vagy Csehország, ahol tábori kórházakat kezdtek felállítani.  Egy csomó támadás fogja érni a kormányt, de meggyőződése, hogy egy ez egyetlen út. „Minél többen veszünk részt a tesztelésen, annál több életet mentünk meg” - emelte ki.

Richard Sulík gazdasági miniszter elmondta, hogy a legelső reakciójaként helyes lépésnek tartotta, de logisztikai szempontból nagyon megterhelőnek, ezért örül, hogy itt a fegyveres erőké lesz a főszerep.

„Teljes mértékben támogatom. Szeretném felhívni az összes állampolgárt, hogy teszteljék magukat. Háromszor voltam tesztelésen, ez nem halálos, nem ültettek sehová belém chipet, nem lopták el a DNS-emet, megvédtem magam ezektől a sötét erőktől, és továbbra is boldogan élek”  – mondta.

Az egészségügyi miniszter szerint van elegendő egészségügyi személyzet, és számol az orvosi egyetemek diákjai, medikusok részvételével.

Matovič egyes matematikusokra hivatkozva elmondta, a tesztelések során azzal számolnak, hogy 80 ezer hamis eredmény születik, mivel a lakosság 0,32%-ánál jöhet ki hamis eredmény. Ez viszont töb mint 20 millió tesztelésnél jöhetne ki. Viszont a tesztek kísérő leírásánál írják ugyan ezt a hibalehetőséget, a klinikai tesztek szerint viszont száz százalékos biztonsággal végezhető ez a teszt.

forrás: ma7.sk / Matus Tibor

Ezt már olvasta?

Cookies