Back to top

Karácsonyváró a nyugdíjasklubban

Publikálva: 2016, december 9 - 08:51
December 8-án a Dunaszerdahelyi Nyugdíjaskubban köszöntötte a városvezetés a szépkorúakat.

A kellemes, karácsonyváró délutáton Lepi Mária klubvezető üdvözölte a megjelent nyugdíjasokat, majd köszöntötte az eseményre érkező A. Szabó László alpolgármestert, Bubniak Júlia hivatalvezetőt és a városi hivatal többi munkatársát.

Az ünnepi műsorban előbb a Vidékfejlesztési szakközépiskola tanulói léptek fel, akik karácsonyi dalokkal, versekkel, szavalatokkal „tarkított előadás-csokrot” nyújtottak át a jelenlévőknek, majd a nyugdíjasklub énekkara varázsolt meghitt pillanatokat. Az ismert énekeket, dallamokat együtt énekelte-dúdolta az egész közönség.

„Nagy örömmel jöttem Önök közé, mert itt mindig szerettel fogadnak” – mondta A. Szabó László alpolgármester. „Most, adventben az Úr eljövetelét várjuk... Tulajdonképpen egy születésnapot várunk, amely hívő és nem hívő számára is a Béke és a Szeretet ünnepe. S én azt kívánom, hogy mindannyiunk szívében gyúljon ma lángra ez a szeretet, s maradjon nagyon-nagyon sokáig ott.”

Az ünnepi műsor és a köszöntő után a megjelenteknek apró figyelmességgel, ajándékkal kedveskedtek az önkormányzat képviselői.

Ezt már olvasta?

Cookies