Back to top

Kalmár Zsolt: Jólesett a közönség üdvrivalgása

Publikálva: 2019, október 25 - 11:30
A DAC csapatkapitánya a hétvégén visszatért, és jó teljesítményekkel szeretné meghálálni a sok biztatást, amit sérülése alatt kapott a szurkolóktól.
Kalmár Zsolt: Jólesett a közönség üdvrivalgása

Zsolti, mennyire észlelted a szurkolók örömét, amikor vasárnap becserélt az edző?
„Örülök, hogy a sérülésem után visszatérhettem a pályára és nagyszerű érzés volt újra ennyi néző előtt futballozni. Nagyon fontos győzelmet arattunk, amellyel közelebb kerültünk a második helyhez, a mögöttünk levő csapatokat pedig leszakítottuk. Remek érzés volt, hogy a közönség üdvrivalgással várt vissza és remélem, hogy jó teljesítményekkel tudom meghálálni azt a bizalmat és támogatást, amit nemcsak a pályán, de a sérülésem során is kaptam a szurkolóktól.”

Az Aranyosmarót elleni 25 perc ezalatt több helyzeted is volt. Úgy tűnt, hogy élvezted a játékot. Mennyire hiányzott már a pálya és a meccsek
„Nagyon. Hosszú időszak volt ez a két hónap, hiszen ezt megelőzően még sohasem hagytam ki ennyit sérülés miatt. Élveztem a játékot, sőt majdnem sikerült gólt is szereznem, de szerintem az ellenfél kapusa a forduló legnagyobb védésével megakadályozott ebben. Már kezdtem örülni, de valahogy kipiszkálta a labdát. Volt még egy szituáció vasárnap, amikor két játékoson is áthámoztam magam és gólt szereztem, de a játékvezető már előzőleg a sípjába fújt. Nem gondoltam, hogy szabálytalanságot fúj, ezért gyorsan felálltam és mentem tovább. Az ezt követő szabadrúgás sajnos elakadt a sorfalban. Viszont a három pont megszerzése a legfontosabb és bízom benne, hogy a következő összecsapáson már sikerül betalálnom is.”

Egy jó formában levő csapatba térsz vissza, amely az utolsó hét mérkőzésén hat győzelmet aratott. Szombaton az újonc Garamszentkereszt otthonába látogatunk, amely már hosszabb ideje nyeretlen, így két ellentétes sorozat összecsapása lesz az a meccs. Mit kell tenni annak érdekében, hogy ez így folytatódjon?
„Biztosan nem vár ránk könnyű meccs, hiszen új a vezetőedzőjük, aki új filozófiát és rendszert hozott magával. Az ilyen csapatok ellen rendszerint nehéz a dolgunk. Ellenünk mindig mindenki felpörög, ráadásul a hazai pálya előnye is náluk lesz. Ugyanolyan alázattal kell futballoznunk, mint vasárnap és behúzni a győzelmet, mert mégiscsak egy újoncról beszélünk. Legutóbb sikerült őket otthon 5:1-re legyőzni, de a mostani egy teljesen más összecsapás lesz, amire alaposan fel kell készülnünk.”

Végezetül egy magán jellegű kérdés. Hogyan éled meg az apaságot?
„Nagyon jól, köszönöm. Jól telnek a nappalok és az éjszakák is, hiszen csak egyszer kell fel enni. Apának lenni nagyszerű érzés és büszkeséggel tölt el a kisfiam.”

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies