Back to top

Ion Nicolaescu: A csapatsiker fontosabb a góloknál

Publikálva: 2021, február 23 - 16:36
„Már alig várom a pillanatot, amikor a szurkolók visszatérhetnek a lelátókra”. A moldovai támadó a legutóbbi három bajnoki mérkőzésen háromszor is betalált.
 Ion Nicolaescu: A csapatsiker fontosabb a góloknál

Tavasszal ott folytatja, ahol ősszel abbahagyta. A Szenice elleni tavalyi utolsó fordulóban Ion Nicolaescu állította bea 2:0-s végeredményt, az idei első fellépésünkön Trencsénben ő lőtte a DAC első tavaszi gólját, és vasárnap a Zsolna ellen is betalált. A legutóbbi három bajnoki összecsapáson tehát három gólt lőtt, tavasszal pedig két meccs/két gól a mérlege. „Személy szerint elégedett vagyok a teljesítményemmel, ám a csapat eredményességével már kevésbé. Az első két tavaszi fordulóban mindössze két pontot szereztünk, ami kevés. A csapatsiker a legfontosabb, a góljaimat győzelmekre cserélném. A Zsolna elleni találkozón nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, domináltunk, de az 1:0-s állásnál nem sikerült másodszor is betalálnunk és lezárnunk a párharcot. Volt néhány lehetőségünk, de ezúttal nem szegődött mellénk a szerencse. Szerintem győzelmet érdemeltünk volna.”

A 22 éves moldovai csatár Trencsénben fejjel volt eredményes, míg a Zsolna ellen egy higgadt bal lábas lövéssel talált be. „Figyeltem a kapus mozgását. Amint elmozdult jobbra, az ellenkező irányba, a bal sarokba tüzeltem. Kiváló labdát kaptam Christie-Davistől, aki mindkét tavaszi gólomnál asszisztált. Az edzéseken gyakran cseréljük fel a szerepeket, de a meccseken én vagyok a befejező szerepkörében.”

Nicolaescu szeptember közepén érkezett a Csallóközbe, így még nem élhetett itt át egy igazi futballhangulatú mérkőzést, ahol a szurkolók is jelen lehetnek a stadionban. „Amikor a DAC-hoz igazoltam, a stadionok már be voltak zárva, ám az alapján, amit az interneten láttam, fantasztikusak. Meggyőződésem, hogy ha visszatérhetnek a lelátókra, velük még erősebbek és sikeresebbek leszünk. Már alig várom.”

Szombaton ismét hazai környezetben lép pályára a DAC, amelyre ezúttal a tabella 11. helyezettje, a Nagymihály vár. „Jól, aktívan kell futballoznunk, irányítanunk kell a meccs menetét. Rögtön a kezdő sípszótól hajtanunk kell a gólokért és a három pontért. Ha szeretnénk még megküzdeni a bajnoki címért, többet nem hibázhatunk. Biztos vagyok benne, hogy ha teljesítjük az edzői stáb utasításait, akkor győzünk.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies