Back to top

Ingyenes busz a Nemzeti Vágtára

Publikálva: 2016, szeptember 7 - 14:23
Szeptember 16-18. között a budapesti Hősök tere ismét a Nemzeti Vágta helyszínévé válik. Idén a Felvidéki Vágtának köszönhetően ismét lesz dunaszerdahelyi résztvevő is. A részletekről dr. Hájos Zoltán polgármestert kérdeztük.

„A nyári szünidő végével elkezdődnek az őszi rendezvények, melyek közül számunkra a Csallóközi Vásár a legfontosabb, de egy héttel korábban részesei leszünk a Budapesten a Nemzeti Vágtának is. A június 25-én városunkban megrendezett Felvidéki Vágtán ugyan Dunaszerdahely lovasa nem jutott a legjobb három közé, amely kvalifikációt jelentett volna a Nemzeti Vágtára, de a szervező jogán mégis részt vesz lovunk Budapesten. A Nemzeti Vágtán a Felvidéket Érsekújvár, Naszvad, Felsőszeli csapatán kívül városunk is képviseli. Dunaszerdahely színeiben Egri Árpád Win nevű lovával fog versenyezni. Ugyan a zsoké kisebb balesetet szenvedett a júniusi vágtán, de sérülése nem volt súlyos, gyorsan felépült. A ló és lovasa annyira erős, hogy akár a döntőbe is bejuthatunk egy sikeres rajt esetében.

A rendezvény nem csupán a lovassportról szól, hanem a magyar közösségről, amire jó példa volt a Felvidéki Vágta is, amely egyre fontosabb társadalmi eseménnyé növi ki magát. Az idei évben a Vágtakorzón, az Andrássy úton ismét lesz Felvidéki sátor is, ahol a résztvevő településeink mutatkozhatnak be, mi nagy hangsúlyt fogunk helyezni a helyi turizmus népszerűsítésére. Szeretnénk minél több érdeklődőt a Csallóközbe vonzani, helyi ízekkel és helyi látványosságokkal.

Dunaszerdahelyi Városi Hivatal ingyenes buszt indít szeptember 17-én a Nemzeti Vágta helyszínére, hogy városunk polgárai biztathassák lovasunkat a versenyben. A programsorozat a magyar fővárosban délben kezdődik, a megnyitó után az előfutamokra kerül sor. Amennyiben városunk képviselője az elődöntőből továbbjut, akkor vasárnap is versenybe száll, ebben az esetben másnap is indítanánk buszt. Magára a Nemzeti Vágtára az érdeklődők a www.vagta.hu honlapon keresztül vásárolhatnak jegyeket, a nem kiemelt lelátókra szombaton 3.000 forint a belépő, vasárnap pedig 4.000 forint.

Azok, akik szeretnének az ingyenes busszal utazni a helyszínre, szeptember 14-én délután három óráig jelentkezhetnek a primator [at] dunstreda.eu e-mailes elérhetőségen vagy a 031/590 39 41-es telefonszámon.

A Nemzeti Vágtával kapcsolatos további információkért pedig kövessék a www.dunaszerdahelyi.sk weboldalt, ahol minden részletről beszámolnak a szerkesztők.”

Ezt már olvasta?

Cookies