Back to top

Holnap Életrevalók Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2018, június 7 - 08:16
Június 8-án, vagyis holnap a Játékszín lép majd fel a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, az Életrevalók igaz meséjével. A délutáni előadásra még kaphatók az utolsó jegyek.

A darab nagy közönségsikert aratott Magyarországon és már a bemutató előtt több mint egy héttel Dunaszerdahelyen sem lehet jegyet kapni az ese hét órás előadásra, de a délután három óraira még lehet elővételben jegyet vásárolni a Vámbéry Ármin Alapiskolában, illetve a társszervező Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

„Két évvel ezelőtt a szülői szövetség és az iskola azzal az ötlettel állt elő, hogy az iskola pezsgő kulturális életébe próbáljuk meg még inkább bevonni a szülőket, valamint a szélesebb közönséget is” – fogalmazott dr. Horváth Zoltán alpolgármester, a szülői szövetség elnöke, akinek ötletére a színházi darab Dunaszerdahelyre érkezik.

Az ötlet termékeny táptalajra hullott, megvalósult, és sikerének mutatója, hogy a programokból befolyt összegeket visszaforgatták az intézménybe – így például többek között az interaktív segédeszközöket tudták bővíteni, illetve a gyerekek számára olyan minőségi kulturális programokat vittek a Vámbéry Alapiskolába, amelyek elősegítették a gyerekek belső látásmódjának a fejlődését.

Most június 8-án a Játékszín lép majd fel a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, az Életrevalók igaz meséjével. A nagy érdeklõdésre való tekintettel két előadásra is sor kerül. Ugyanazon előadás nézhető meg 15 és 19 órakor.

„Az Életrevalóknak rengeteg olyan társadalmi üzenete van, ami, mondjuk így, »nagyon elfér« a ma emberének elméjébe. Nem csak a gyerekekébe, hanem a felnőttekébe. Szól a handikeppel élők mindennapjairól – közelebb hozva így az egészségkárosodással élők életét azokhoz, akik ezt csak távolról látják, figyelik. De fontos üzenete az előítéletek leküzdése, és az elfogadás is” – jelezte Horváth Zoltán.

Aki tehát nem szeretné kihagyni a nem mindennapi színházi élményt, s még nem vásárolt jegyet, annak a délutáni előadásra most van még lehetősége, de már csak néhány jegy kapható.

Ezt már olvasta?

Cookies