Back to top

Ha lesz nyári iskola, az önkéntes alapon működhet majd

Publikálva: 2020, május 11 - 15:36
Amennyiben a vakáció idején lesz úgynevezett nyári iskola, ott a pedagógusok a diákok nevelésére fogják fektetni a nagyobb hangsúlyt, a tanítás csak másodlagos lesz. Ezt Branislav Gröhling oktatási miniszter jelentette ki a TASR hírügynökségnek adott interjúban. Hozzátette: a nyári iskola önkéntes alapon fog működni, mind az iskolák és a fenntartók, mind pedig a szülők és a gyerekek részéről.
Ha lesz nyári iskola, az önkéntes alapon működhet majd

A miniszter hangsúlyozta: nyári iskolán nem azt kell érteni, hogy a nyári szünidő idején minden iskola nyitva lesz.

„A szociálisan hátrányos helyzetű szülőknek és gyerekeknek, illetve azoknak szeretnénk felkínálni ezt a lehetőséget, akik úgy érzik, hogy az utóbbi hónapokban nem jutottak hozzá teljes értékű oktatáshoz” – fejtette ki Gröhling, megjegyezve, hogy nyári iskola eddig is működött minden évben.

A tárcavezető leszögezte: tisztában van vele, hogy az iskolák nincsenek kellőképpen felszerelve ahhoz, hogy júliusban és augusztusban folytatódhasson a tanítás. Elsősorban a légkondicionáló berendezések hiányoznak, de gond lenne a munkaerő biztosításával is.

Igor Matovič miniszterelnök május elején kijelentette: ha a járványügyi helyzet javulni fog, biztosítani kellene a lehetőséget, hogy a gyerekek nyáron legalább egy hónapig járhassanak iskolába, hogy behozzák a lemaradást.

Több tízezer gyereknek nincs otthon internet-hozzáférése, táblagépe vagy számítógépe, ezért a következő tanévet lemaradással kezdenék az osztálytársaikhoz képest, figyelmeztetett a kormányfő.

Az iskolák a világjárvány miatt március óta tartanak zárva. A hagyományos iskolai tanítást távoktatás váltotta fel.

felvidek.ma

Ezt már olvasta?

Cookies