Back to top

Folytatódnak a VándorLáss Estek

Publikálva: 2017, szeptember 7 - 18:05
Az ősz beköszöntével, újból elindulnak a VándorLáss Estek, hogy a hosszú őszi estéket egy kicsit színesebbé tegyük és ha csak virtuálisan is, de elkalandozzunk olyan helyekre, ahova nagyon kevesen jutnak el.

Tarts velünk szeptember 13-án a dunaszerdahelyi művelődésház bábtermében este hét órától. Ildikó elrepít minket Venezuelába, egy olyan országba, ahonnan mostanában nem sok jó hír érkezik.

“Vágsellyei gyerek vagyok, a galántai gimibe jártam. 21 évesen kezdtem utazgatni, mert a történelem es régészet vonzott. 1989-ben Szovjetúnióval indítottam, majd következett Görögország es fokozatosan, évente egy-egy hónapra bebarangoltam Európát. Majd a Közel-Keletet kezdtem meghódítani, s 2008-ban nagy szerelmemet, Dél-Amerikát, s Ázsiát. Nagyon vonz az indián kultúra.Utaim folyamán naplót írok, néha cikkezek es alaposan felkészülök utaim előtt, annak ellenére, hogy 2008 óta szervezetten utazom. Drága, de gyönyörű hobbi az utazás, nagyon rá lehet kattanni. Szeretem a sejtelmes helyeket és a hozzájuk fűződő történeteket.” Gyertek és hallgassátok meg Ildikó küzdelmét önmagával és a világ legmagasabb táblahegyével, a Roraimával, míg nála sokkal edzettebek feladták.

Sok képpel és izgalmas történetekkel várunk az ősz első Vándorláss Estjén.

Belépő: tetszőleges felajánlás

Ezt már olvasta?

Címkék: VándorLáss
Cookies