Back to top

A fiatalok is sikeresen zárták a szezont

Publikálva: 2019, június 17 - 19:49
A HC DAC utánpótlás csapatai számára is véget ért a 2018/19-es szezon. Az U8 és U12 csapatok még egy háromnapos megmérettetésen vettek részt Nagymihályon, ahol nagyszerű teljesítményt produkáltak.
A fiatalok is sikeresen zárták a szezont

Az U12 kézis lányok az országos nyolcasdöntőt egy mérkőzés kivételével hibátlanul hozták. A lányok csoportelsőként jutottak tovább, mindössze az elődöntőben botlottak meg, ami miatt a harmadik helyért állhattak ki a Trencsén ellen, amit meg is nyertek. U8 kicsi kézisek egészen a döntőig meneteltek, ahol fiúk ellen küzdöttek meg, és az összes lány csapatot megelőzve a nagyon előkelő második helyezést hozták el.

“Bronzérem az országos döntőn, nem kis dolog! Mégis egyik szemem sír, a másik nevet - kezdi a hétvége értékelését az U12 csapat edzője, Straka Mária. - Nevet, mert szuper a csapat, tele nagyon ügyes játékossal, kapussal. Sír, mert van, mikor nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk; egyetlen rossz meccs, és lecsúszunk a megérdemelt döntőről. Büszke vagyok a csapatra, tanulunk a hibáinkból, megyünk tovább!”

„A lányok nem csak a meleg csarnokkal, a nagy hőséggel, a folyamatos gyaloglással, de a nehéz ellenfelekkel is megküzdöttek egyaránt. Felvették a küzdelmet, és bizony minden téren derekasan helyt álltak – számolt be az U8 kézisek hétvégéjéről Újhelyi Kristína edző. – Mérhetetlenük büszke vagyok rájuk, hogy ilyen kicsiként, távol a családtól, mégis derekasan végigcsináltak mindent, és egészen a döntőig jutottak. Egy nagyon mozgékony, ügyes fiú csapat ellen vívtuk utolsó csatánkat, mely végeztével a második helyet harcoltuk ki magunknak. A mérkőzés során vezettünk is néhány góllal, de ebben a pillanatban a fiúk bizonyultak tapasztaltabbaknak. Összességében ezüstérmesek lettünk, de a lányok között az elsők! Büszke lehetek a csapatomra, az egész hétvégén mutatott teljesítményre, és a hozzáálláshoz egyaránt. Most jöhet a jól megérdemelt nyári pihenő. Augusztusig semmi más dolguk nem lesz, csak pihenni és visszaemlékezni a közösen elért eredményekre, amire ők is nagyon büszkék lehetnek.”

Csapattagok: Szunyog Réka, Mészáros Liliána, Csiba Liza, Lelkes Sofi, Pullman Vivien, Új Csilla Dominika, Karácsony Réka, Kohút Linda, Kovács Lejla
Edző: Újhelyi Kritína
Csapatvezető: Ujhelyi Henrieta

Forrás: vskds.sk

Ezt már olvasta?

Cookies