Back to top

Ferdics Béla rendhagyó kiállítása

Publikálva: 2020, január 7 - 11:20
Corpus I–II. Transzformáció címmel tart rendhagyó kiállítást, nyitott napokat Ferdics Béla dunaszerdahelyi képzőművész a művészeti alapiskolában január 15–17. között.
Ferdics Béla rendhagyó kiállítása

Az alapiskola kiállítótermében három napon keresztül tekinthetők meg, naponta 13.00-tól 18.00 óráig az alkotások.

„Faépítményeim kiindulási pontja korábbi évekre nyúlik vissza, egészen a középiskolai tanulmányaim végén készült vizsgamunkához köthető” – fogalmaz Ferdics.

„Az akkori alkotásokban az elmúlással és a létezés átalakulásával foglalkoztam – a földön hagyott rothadó gyümölcsöt, mint természeti jelenséget faragtam kőbe. Most pedig már az anyagok kiválasztásánál is meghatarozó szempont volt számomra, hogy olyanok legyenek, amelyek idővel átalakulnak, esetleg a saját útjukat járva megszűnnek – a madzag szétmállik, a fa elkorhad és minden visszakerül a természetbe.

Gallyak, ágak, botok gúzsba kötve, egymásra halmozva az égben igyekeznek – nyomot hagyva, az eget karcolva, megpihenve... Számomra pedig megmarad a velük eltöltött idő és az élmény.

»Térbe rajzolt« építményeimet meta-architektúra jellegével körbejárhatóvá tettem a befogadó számára. 

Rajzaim, monotípiáim, akvarelljeim témája az emberi test deformációja, illetve annak mulandósága, utalva ezzel a lélek vívódásaira, bajaira” – összegzi kiállítását Ferdics Béla.

Szeretettel vár minden érdeklődőt tárlatára!

Ezt már olvasta?

Címkék: Kiállítás
Cookies