Back to top

Ezer-ezerötszáz éves házak nyomaira bukkantak Dunaszerdahely határában

Publikálva: 2019, november 26 - 06:24
A Kr. u. 6–9. század közötti veremházak, kemence és tűzhelyek nyomaira bukkantak az elmúlt hetekben Dunaszerdahely határában, a kemping melletti építkezési területen.
Ezer-ezerötszáz éves házak nyomaira bukkantak Dunaszerdahely határában

A területet Takács Mihály régész, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója vezetésével vizsgálták meg, akkor találtak rá az épületekre, illetve a tűzhelyek és egy nagyobb kemence nyomaira. A dokumentálás az elmúlt időszakban zajlott.

Az egykori faluhelyen ma is jól láthatók a faház-cölöpök helyei, valamint a falbeásások is jól kivehetők az ezer-ezerötszáz éves leleteknél. Ma több iskolából kilátogatnak a fiatalok megtekinteni a feltárt leleteket.

A veremházak mintegy másfél méter mélyen a földbe mélyített, hosszú téglalap alakú, nyeregtetős, náddal, zsuppal fedett építmények voltak – több szakember szerint ezeket nem is lakóháznak, hanem konyhának, kamrának, jégveremnek használtak elődeink.

A leletek újfent azt erősítik, hogy Dunaszerdahely és környéke több ezer éve lakott már – mégha jellemzően lápos, mocsaras, víz szabdalta vidék is volt egykoron...

(nagy)

Ezt már olvasta?

Címkék: helytörténet
Cookies