Back to top

Elfogyott a lakosok türelme: tüntetés volt Ollétejedben

Publikálva: 2019, augusztus 31 - 13:55
Alapvető jogaiért, az élhető és tiszta környezet jogáért tüntetett az a mintegy két-háromszáz helyi és környékbeli lakos, akik a helyi gumifeldolgozó ellen elemték fel szavukat az augusztus 29-én Ollétejedben szervezett tüntetésen. Mint elhangzott, ezt a demonstráció csak a kezdet volt.
Elfogyott a lakosok türelme: tüntetés volt Ollétejedben

A tömeg Ollétejed központjában gyülekezett, ott olvasta be felhívásukat a szervező a PRO OLLÉTEJED Polgári Társulás nevében Ollé Mónika főszervező.

„Mindannyian tisztában vagyunk a Dron industrie vállalat működésével, és annak hatásával egészségünkre és környezetünkre. 

Az elkészült szakvélemények bebizonyították, hogy félelmünk a levegőben előforduló káros anyagokkal kapcsolatban nem alaptalan. Ezen szakvélemények ellenére egyik ügyben eljáró hivatal sem lépett fel hatékonyan a lakosság érdekében, nem korlátozták az említett vállalat működését. 

Felhívnám a figyelmet alapvető alkotmányos jogaink egyikére, miszerint minden szlovák állampolgárnak joga van a kedvező, élhető és tiszta környezethez. 

Mivel megoldás nem született hosszan fennálló problémánkra, ezáltal alkotmányos jogainkat tagadják meg tőlünk. Így arra kényszerülünk, hogy cselekedjünk saját és gyermekeink jövőjének érdekében.

Ezúton felszólítjuk az összes ügyben érdekelt hivatalt, a járási környezetvédelmi hivatalt, a regionális közegészségügyi hivatalt, a szlovák környezetvédelmi felügyelőséget és a környezetvédelmi minisztériumot, hogy kezdjenek a törvényekbe foglalt kötelességeik szerint cselekedni! 

Felszólítjuk a hivatalokat, hogy a lakosság egészségének megóvását, viízkészletünk és környezetünk védelmét elsődleges célnak tekintsék az ügy megoldása során. 

Külön felszólítjuk a regionális közegészségügyi hivatalt, hogy független szakértőket kérjenek fel, egy valóságot fedő egészségvédelmi hatástanulmány illetve szakvélemény kidolgozására, mert a Dron industries által készített tanulmány számunkra elfogadhatatlan! 

Felszólítjuk az összes hivatalt, hogy azonnal és hatékonyan kezdjék meg az üggyel kapcsolatos eljárásokat.”

A felhívás beolvasása után a tömeg a gumifeldolgozó üzem felé vonult, „Tiszta levegőt”, „Zárják be a Dront!” felkiáltások kíséretében. A tüntetésen részt vettek a korábban nyílt levélben megszólított képviselők közül is páran, mint Karaffa Attila alpolgármester (MKP), Bachman László (független), Dohorák Sándor (MKP), Gútay László (MKP), Herceg Andrea (független), Horony Ákos (MKP), Nagy Iván (MKP) és Sándor Klára (MKP).

Az útról a gyárhoz bevezető (egyébként állami tulajdonú) útszakaszt a Dron industrie szalaggal elzárta, így próbálva elrettenteni a tüntetőket, akik egyszerűen átlépték a szalagot, és a gyár kapujáig meneteltek. Ott már várta őket a cégtulajdonos család, Farkas László és két fia, Gergely és Balázs.

A Dron ugyanis a tüntetés időpontjával megegyező időben megnyitotta kapuit a technológia iránt érdeklődők előtt. Azonban csak néhány embert engedtek volna be, és a megjelent sajtónak is csak egy részét.

Minthogy ebbe a tüntetők nem mentek bele, kinn folytatódott tovább a demonstráció. A cégvezetés és a tüntetők között végül parázs vita alakult ki, Ollé Mónika olvasott fel kérdéseket, amelyre a cégvezetés válaszolt is, ám a dühös lakosokat ez nem elégítette ki. Annyit sikerült azonban elérniük, hogy a cégvezetés ígéretet tett a tüntetőknek, hogy hétfőn több a működéssel kapcsolatos dokumentumot hoznak majd nyilvánosságra Facebook-oldalukon.

Minthogy az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, a mintegy egy-másfél órás tüntetés után a lakosok hazamentek, ám azzal az ígérettel, hogy a tüntetést további demonstrációk fogják követni. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies