Back to top

Edzői értékelés a DAC-Zbrojovka (0:5) felkészülési mérkőzés után

Publikálva: 2020, január 19 - 07:30
A két vezetőedző, Hélder Cristovao és Miloslav Machálek nyilatkozott a Téli Tipsport Liga szombati találkozója után.
Edzői értékelés a DAC-Zbrojovka (0:5) felkészülési mérkőzés után

Hélder Cristovao, DAC: „Sok fiatalt vetettünk be ezen a felkészülési mérkőzésen, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy megnézhessük őket. Úgy gondolom, hogy a 0:5-ös végeredmény túlzó. Nem ezt akartuk, hanem megnyerni ezeket az összecsapásokat. A játékosoktól túl sok formáció elsajátítását kértük túl rövid idő alatt, de ha az előzőktől eltérő dolgokat akarunk praktizálni, akkor ez a teendő. Ma láthattuk, hogy a futballistáink folyamatosan azt kérdezgették, mit kell csinálniuk a pályán. Az ellenfél minőségi csapat volt, nem látszott, hogy „csak” a másodosztályban szerepelnek, ráadásul meg is voltak a lehetőségeik a gólszerzésre. Az első félidőben egységesebbek voltunk, akkor produkáltuk inkább azt, amit játszani szeretnénk. Sajnos nem sikerült helyzeteket kialakítanunk, ami gondot jelent. Két-három dologgal viszont elégedett vagyok, amelyeket a meccs közben kértem a játékosoktól, akik teljesíteni is tudták azokat. Folytatni kell az építkezést, még elég sok időnk van felkészíteni az együttest a tétmérkőzésekre. Szerintem jobban építkeztünk hátulról, többet tartottuk a labdát. A védelmi vonalunk kezd olyan lenni, mint amilyet szeretnék, de jobban össze kell kapcsolni a védősort a középpályásokkal, mert jelenleg ez még nem igazán megy. Bednár fél éve nem lépett pályára, Fábry a nyolcas, Divković a tízes pozíciójában futballozott, Ramirez egy hosszabb szabadságról tért vissza. Volt néhány U19-es játékos is a csapatban, akik kellemes meglepetést okoztak. A gárda először játszott így együtt, tehát időt kell adni az összeszokásra. Azokra a pozitívumokra kell összpontosítani, amelyeket elmondtam. Például nem kaptunk gólt szögletből, de voltak más óriási hibák, így a játékosoknak itt az idő elgondolkodni azon, hogy hol hibáztak és meg kell próbálniuk ezeket kijavítani. Nagyon hosszú hetünk volt, a srácok rengeteget dolgoztak. Ma még nem csinálok túl nagy gondot a vereségből, de a jövőben igen.”

Miloslav Machálek, Brünn: „Nagyon örültünk, hogy egy remekül előkészített, természetes borítású pályán futballozhattunk egy csodálatos komplexumban. Természetesen nem egyszerű dolog az egyik meccset műfüvön, a másikat pedig természetes borításon abszolválni, de remekül alkalmazkodtunk a körülményekhez. Aktívan kezdtük a találkozót, szerettünk volna dominálni és az ellenfélnek lényegében semmit sem engedélyeztünk. Az első félidőben lőttünk két gólt, de néhány játékhelyzetnél olyan érzésem volt, hogy jobban is megoldhattuk volna azokat. A második játékrészben megváltoztattuk a felállást, magasan letámadtuk az ellenfelet, amit ki is használtunk. Mivel ez egy barátságos meccs volt a felkészülés korai fázisában, nem tulajdonítok nagy jelentőséget az öt lőtt gólnak, de mindenképpen örömmel tölt el.”

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies