Back to top

Ebben a sportban nem létezik rutin

Publikálva: 2019, február 7 - 12:24
A negyedik X környékén kezdett komolyabban foglalkozni a futással és a kerékpározással, ma a világ legkeményebb futóversenyének egyedüli teljesítője - Szőnyi Ferenc, a komáromi ultrafutó volt a vendége a februári VándorLáss estnek.
Ebben a sportban nem létezik rutin

Kovács „Kovi” Zoltán vállalta ezúttal is az est házigazdájának szerepét, aki az est elején röviden bemutatta a nemzetközileg elismert magyar futót. A kérdésekre nem késtek a kimerítő válaszok, közel két órán keresztül hallgattuk a szinte hihetetlen élettörténetet, az élményeket, az eddig már 140 ironman távot teljesítő futót.

Megtudtuk, hogy az első, őt a versenyzés útján elindító találkozása egy hétköznapi városi kerékpárral történt biciklizése során esett. Történt ugyanis, hogy az akkor még számára ismeretlen Zakariás Gézát, a magyar bajnok triatlonost sikerült „lekerekeznie”. A véletlen találkozásnak beszélgetés lett a vége, majd 2007 augusztusában Szőnyi Ferenc elindult első versenyén. 2008-ban a még szinte ismeretlen versenyző egy magyarországi dupla ironman versenyen negyedik helyezést, majd Mexikóban egy tízszeres ironman versenyen harmadik helyezést ért el. Két évvel az aktív versenyzés megkezdése után, 2009-ben ugyanitt, Mexikóban tízszeres ironman világbajnok lett!

Az idén Izraelben teljesítette első vasember versenyét, melyen 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42,2 kilométer futás után korosztályában a második helyen végzett. Ha figyelembe vesszük, hogy az összesen 1700 induló között a 80. helyen végzett a ma 54 éves sportember, elmondhatjuk, elképesztő teljesítményt nyújtott.

Mint elmondta, kezdetektől tudja, hogy a triatlonon belül a futás és a kerékpározás az erősségei, ilyen jellegű ultraversenyeken már többször állt rajthoz, és a világ élmezőnyébe küzdötte magát. Az egyik legnagyobb fegyvertény, hogy a világ legkeményebb futóversenyét, a Himalájában zajló Hell Race-t nemhogy két alkalommal megnyerte, hanem a világon egyelőre egyedüli, aki képes volt legyőzni a hihetetlen, a Himalája hágóin átvezető 480 kilométeres távot.

Szavai szerint komoly felkészülést igényel egy-egy verseny. Nemcsak a versenyző állóképességét kell megfelelő szintre hozni, hanem a segítők tennivalóit, időbeosztását is meg kell szervezni, de még az evés, az alvás és a pihenés megtervezésével is komolyan kell foglalkozni. Ilyen igénybevétel mellett, ekkora magasságban a táplálkozás sem egyszerű, nagy magasságban pedig még az ivás is szervezést igényel, a futó ugyanis nem érzi a szomjúságot - tervszerűen kell innia; ráadásul megszokta azt is, hogy a nap bármely időszakában képes aludni, hogy valamelyest pihentesse szervezetét. Ezért nagy szerep hárul segítőire is, akikkel a verseny teljesítése során körülbelül 20 percenként, vagy 3 kilométerenként találkozik.

Megszokásból nem lehet teljesíteni egyetlen versenyt sem, Szőnyi Ferencnek meggyőződése, hogy ebben a sportban nem létezik rutin, itt készülés van folyamatosan. Az úgynevezett pihenő időszakban heti 12 óra kerekezés és futás a teljesítendő gyakorlás, az aktívban ez az időtartam heti 20 órára emelkedik. Ráadásként szükséges heti néhány óra úszás, amit nem számol bele a kötelező óraszámba, mivel ez a leggyengébb száma.

A közel két órás élménybeszámoló hallatán sokszor elámult a közönség, de sokszor nevetést előcsalva a közönségből dolgoztatta meg a hasizmokat a komáromi futó. Mivel a közönség soraiban több hosszútáv-futó és maratonfutó is ült, azt is felajánlotta, hogy akik még nem ismerik, nyugodtan keressék meg őt közösségi oldalán keresztül, örömmel veszi, ha gyakorló futásai alkalmával csatlakoznak hozzá további futótársak.

Az előadás végén a házigazda, Kovi megköszönte a futó élménybeszámolóját, a népes közönség jelenlétét, és felhívta rá a figyelmet, hogy érdemes figyelemmel követni a VándorLáss közösségi oldalát, mivel márciusban újra lesz VándorLáss est.

Ezt már olvasta?

Címkék: VándorLáss
Cookies