Back to top

Dunaszerdahelyen már közel 9 ezren kitöltötték a népszámlálási ívet

Publikálva: 2021, február 25 - 13:48
A szlovákiai népszámlálás kérdőíveit a www.scitanie.sk weboldalon lehet kitölteni március végéig, elektronikus formában. Országosan az elmúlt két hét alatt nagy volt az érdeklődés, ugyanis több mint két millióan töltötték ki az ívet. A kitöltési arányt tekintve Pozsony megye vezet, a második legnagyobb arányban pedig Nagyszombat megyében töltötték ki az ívet.
Dunaszerdahelyen már közel 9 ezren kitöltötték a népszámlálási ívet

Dunaszerdahelyen a február 23-i adat szerint az internetes kérdőívet eddig a lakosság 37 százaléka töltötte ki, ami azt jelenti, hogy csaknem 9 ezren tettek eleget a kitöltési kötelezettségüknek.

A népszámlálás jelen szakaszában a háztartásokat nem látogatják kérdezőbiztosok.

Aki nem tudja kitölteni az internetes kérdőívet, kérjen segítséget a hozzátartozójától.

A kérdezőbiztosok csak a népszámlálás második, ún. asszisztált szakaszában segíthetnek a polgároknak az ívek kitöltésében, erre csak április 1-től kerül sor.

Az adott település számára fontos, hogy minél többen vegyenek részt a felmérésben, mert Szlovákiában az önkormányzatoknak juttatott állami forrást a népszámlálás során felmért lakosságszám alapján adják.

A népszámlálás előtt magyar civil szervezetek kampányt folytattak, amellyel a magyar nemzetiség vállalására buzdítottak. A kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából a népszámlálás eredménye meghatározó.

dunstreda.sk

Ezt már olvasta?

Cookies