Back to top

Divković: Mindig teljes erőbedobással

Publikálva: 2019, május 3 - 18:08
A horvát támadó lett a DAC legfiatalabb olyan játékosa, aki elérte az 50 bajnoki mérkőzést.
Divković: Mindig teljes erőbedobással

A szerdai Slovnaft Cup-döntő helyszíne Nyitra volt, ahol a drámai végjátékot követően a Nagyszombat emelhette magasba a serleget. A rendes játékidő, majd a hosszabbítás után is 3:3 volt az állás, a tizenegyespárbajt követően pedig a Spartak örülhetett. „Láttam a döntőt, igazán jó mérkőzés volt. A Nagyszombat jól kezdett, de a Zsolna nem adta fel, és 0:3-as állásról is vissza tudott jönni a mérkőzésbe” – nyilatkozta a kupadöntővel kapcsolatban Marko Divković, csapatunk 19 éves csatára.

A zsolnaiak korábban kijelentették, a vasárnapi összecsapásra csak saját nevelésű játékosokkal lépnek majd pályára. „Ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre, mint bármely másikra. Nem arra fókuszálunk, ki fog játszani az ellenfélnél, hanem a saját játékunkra, s arra, hogy százszázalékos teljesítményt nyújtsunk és nyerni tudjunk” – állítja a fiatal horvát futballista.

Divković számára a Zsolna különleges ellenfél, hiszen 2017 augusztusában épp ellenük szerezte az első sárga-kék bajnoki gólját. Röviddel pályára lépése után állította be a 4:2-es végeredményt. „Fantasztikus emlék, hiszen ez volt karrierem első profi találata. Remélem, vasárnap is sikerül gólt szereznem ellenük.”

A vinkovcei születésű játékos múlt héten, a Slovan ellen játszotta 50. bajnokiját színeinkben. Ezzel klubunk történetének legfiatalabb olyan játékosa lett, akinek sikerült elérni ezt a számot. „Remek érzés, nagyon örülök, s remélem, még nagyon sok mérkőzés és gól vár rám ebben a csapatban. A legemlékezetesebb találkozó számomra talán a tavaly őszi, Nagyszombat elleni, amelyen két gólt szereztem, de minden mérkőzésen igyekszem a legjobbat nyújtani.”

A szezon végéig már csak négy mérkőzésünk maradt hátra – a második helyen kilencpontos előnyünk van, éppen vasárnapi ellenfelünkkel szemben. „Megterhelő program és nehéz mérkőzések várnak ránk, de reméljük, mindet meg tudjuk nyerni. Most még csak a Zsolnára koncentrálunk, mert ha sikerrel járunk, már biztosan a második helyen végzünk. Minden hátralévő mérkőzésen teljes erőbedobással harcolunk majd” – ígéri Divković, aki eddig nyolc gólt szerzett a szlovák élvonalban.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Marko Divković
Cookies