Back to top

DAC-Jablonec 5:3 (3:3, 1:1) hosszabbítás után

Publikálva: 2020, szeptember 18 - 05:55
Jablonec – konec! Eszméletlen mérkőzésen, óriási küzdelemben múltuk felül a cseh csapatot, amely hiába vezetett kétszer, és volt mindössze hat percre a továbbjutástól, a meccs végén mégis nekünk gyúltak a görögtüzek és a tűzijáték. Ott vagyunk az Európa-liga harmadik selejtezőkörében!
DAC-Jablonec 5:3 (3:3, 1:1) hosszabbítás után

Az izlandi Hafnarfjördur kiejtése után a cseh Jablonecet kaptuk az Európa-liga második selejtezőkörében. Ellenfelünk a cseh élvonal negyedik helyén tanyázik, a nemzetközi porondon pedig épp ellenünk mutatkozhattak be, mivel az első selejtezőkörben még nem kellett bekapcsolódniuk a küzdelembe. Fiatal titánok a tapasztalt csehek ellen – ezt lehetett leolvasni a két csapat kezdőjére pillantva. Bernd Storck csupán egy helyen változtatott a csapatösszeállításon a legutóbbi bajnoki meccshez képest: Friede maradt ki a csapatból, helyén pedig Fábry kezdett. Az a Fábry, aki a legjobban ismeri a Jablonec csapatát, hisz mielőtt Dunaszerdahelyre igazolt volna, épp a zöld-fehérek alkalmazásában állt.

Persze, a pályán már ő sem azzal foglalkozott, hogy a cseh ismerőseivel cseverésszen, sokkal inkább, hogy játékával hozzájáruljon a DAC sikeréhez. A Jablonec sikeréhez pedig Schranz próbált hozzátenni, amikor az 1. perc végén egy gyenge lefordulásból veszélyeztett, de jócskán mellé célzott. A cseh játékos próbálkozását talán még a meccs statisztikáiban sem jegyzik majd, nem úgy a 6. percben történteket. Ekkor ugyanis Davis mélységi passzát fülelte le remek érzékkel Divković, aki Hanušt átemelve szerezte meg a mérkőzés első gólját – 1:0. A hálóőr még bele is tudott érni a labdába, de annyira már nem, hogy az ne a háta mögött landoljon, a számunkra legjobb helyen, a kapuban. A gólöröm ezúttal pár másodperccel késve érkezett be a stadionba a közvetítés csúszása miatt, de a kapuk mögött rekedt szurkolók torkából így is páratlan üdvrivalgás szakadt ki a vezetés hírére. Három perccel később ismét remeghettek volna a hangszálak, de Hanuš egy ütemmel megelőzte Divkovićot, így megakadályozta, hogy horvát csatárunk rövid időn belül másodszor is mattolja őt. Marko Kalmár Zsolti remek helyzetfelismerésének köszönhetően került ismét gólhelyzetbe.

Aztán nagyobb fokozatba kapcsoltak a csehek, és kapu elé lőtt centereikkel adtak nem kis munkát a védelmünknek. Kružliaknak és Müllernek is nagyon kellett összpontosítania, nehogy hibázzanak, mert Ladra, Čvančara és Schranz is torpedóként cirkáltak a kapunk előtt. A 17. percben az utóbbi lövésénél kellett védenie Jedličkának. A 23. percben Balić harcolt ki egy szabadrúgást, melyet Kalmár végzett el, és kis híján megszerezte a második találatunkat is. Hanuš épphogy ki tudta tolni szögletre a léc alá tartó labdát.

A vendégek aktív játéka a 26. percben érett góllá, amikor Zelený lövése megpattanva vágódott a hálónkba – 1:1. A labda gellert kapott, Jedličkának esélye sem volt a hárításra. Az egyenlítő találat egyik gárda lendületéből sem vett vissza. A stadion mögül behallatszó szurkolás a jabloneci gól ellenére sem lankadt, sőt! Ramirez, Fábry majd Blackman is ígéretes helyzetbe kerülhetett volna, de mire kitalálták, hogy fejezzék be az akciót, addigra már ott termettek a csehek és meghiúsították a tervet. A másik oldalon a félidő hajrájában pedig Martinec lőtt Jedlička kapuja mellé egy sarokrúgást követően, így a csapatok 1:1-es állással vonultak be az öltözőbe.

Térfélcserét követően egyik vezetőedző sem cserélt. A játékrész elején férfias mezőnyjáték folyt a pályán, azon kívül pedig ment a hatalmas szurkolás – odakintről. Ez csak akkor akadt meg egy lélegzetvételnyi időre, amikor Považanec előrevágott labdája után Schranz talált a hálónkba – 1:2. Eddig a pillanatig sem volt eseménymentes a mérkőzés, de igazán izgalmassá csak ezután változott. Vert helyzetben voltunk, de miért ne bizakodtunk volna a fordításban, ha öt nappal korábban tíz emberrel is sikerült? És ismét jött Marko, és újfent bizonyította, hogy soha nem szabad feladni. A 65. percben Ramirez készített elő Divkovićnak, akit a szellős cseh védelem nem tudott már feltartóztatni – 2:2. Alig telt el hat perc, és jött az újabb feketeleves. Kružliak kézzel ért a labdához a tizenhatosban, a talján sípmester pedig habozás nélkül befújta ellenünk a tizenegyest. Schranz állt a labda mögé, s bár Jedlička bele tudott érni a lövésbe, hárítani már nem tudott – 2:3.

A legszimpatikusabb az volt a játékunkban, hogy hiába kaptunk három gólt, és álltunk másodszor is vesztésre a mérkőzésen, nem adtuk fel. Nem reklamáltunk, nem színleltünk szabálytalanságot, hanem mentünk előre, mint egy gőzmozdony. Storck pedig úgy „lapátolta a szenet“ a kispadról a szerelvénybe, hogy az egy pillanatra sem gondolt a feladásra. A 76. percben Fábry ívelt előre egy pontrúgást, ám Divković csak föléfejelni tudta, kapura kanyarítani már nem.

Lehet, hogy a csehek már megkezdték a visszaszámlálást, de mi épp ekkor szegeztük őket a kapujuk elé. A 81. percben Kružliak lőtt centikkel mellé. Utána Diković lőtt egy lesgólt, majd egy perccel később egy kapufát! Bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha ezt a meccset nézők előtt játszhatta volna a csapat. Majd elérkezett a 85. perc, és a pár pillanattal korábban becserélt újonc, Nicolaescu, aki az első labdaérintéséből megváltotta a világot – 3:3. Kalmár lövését csak kiütni tudta a kapus, a moldáv válogatott viszont lecsapott a kipattanóra, és nem hibázott. Mivel a rendes játékrészben nem dőlt el semmi, jött a kétszer tizenöt perc hosszabbítás.

Nicolaescu pedig úgy gondolta, ha már lőtt egyet a végén, miért ne lőné meg a második gólját rögtön a hosszabbítás elején? A 96. percben jártunk, amikor Kalmár próbálta magát becselezni a tizenhatosba, ám a vonalon megállították őt a védők. A labdára viszont Nicolaescu csapott le, majd tolt rajta kettőt, és ballal bevarrta, ahogy kell – 4:3.

A vezetés tudatában pedig azt kezdtük el játszani, amit ilyenkor kell: okos és nyugodt futballt. A ráadás második felében már érződött a fáradság mindkét oldalon, de a Jablonecnek kellet futni az eredmény után. Mégis Divković lőtt kishíján gólt, de fű alatt meglőtt labdája centikkel suhant el Hanuš kapuja mellett. A csehek sorsa a 114. percben pecsételődött meg végleg, amikor Davis két védő szorításában parádésan helyezett jobbal a hosszúba – 5:3. Innen már nem volt kérdés, ki érzi majd csehül magát a maratonira nyúlt találkozó után.

A klub eddigi történetének egyik legemlékezetesebb találkozóját vívtuk ezen az estén. Vezettünk, majd kétszer is vesztésre álltunk, de a csapatszellemnek és a remek játéknak köszönhetően a végén mégis mi örülhettünk a továbbjutásnak. Ion Nicolaescu parádésan mutatkozott be színeinkben: két góllal járult hozzá a sikerhez. De ma nem csak őt, hanem az egész csapatot illeti a dicséret, na meg az ország legjobb szurkolótáborát, ezúttal is felejthetetlenné tették ezt a szeptemberi éjszakát. Jövő héten csütörtökön Linzben igyekszünk majd még hosszabbá nyújtani ezt a hihetetlen sorozatot. Előtte még Szenicére utazunk, hogy tovább növeljük a bajnoki pontjaink számát.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Nagyon örülök és büszke vagyok a csapatomra. Megmutattuk az igazi arcunkat, még ha néhány hibát el is követtünk. Fantasztikus mérkőzés volt, amelynek elején játékosaimat meglepte kicsit a Jablonec kemény, de fair játéka. Ám mi is csapatként játszottunk, és amikor az ellenfél győzelemre állt, akkor is mindent megtettünk azért, hogy megfordítsuk az állást. Megérdemeltük a győzelmet. Nicolaescu bemutatkozása parádésra sikeredett. Nem volt sok ideje arra, hogy elsajátítsa a filozófiánkat, mivel mindössze két napja érkezett, mégis igazolta klasszisát. Örülök, hogy már júniusban elkezdtem a csapattal a munkát, és meg tudtam mutatni a srácoknak, mit szeretnék látni tőlük a pályán. Fiatal csapatunk van, mégis klubtörténelmet írtunk, de folytatni akarjuk ezt a sikerszériát. A továbbjutás is annak köszönhető, hogy a meccs minden pillanatában bíztunk magunkban. Kiváló a csapatszellem, és ez jelenti nálunk a siker kulcsát. Csak így lehetünk eredményesek. Nem félek a folytatástól, a játékosoknak élvezniük kell a játékot.”

Petr Rada (Jablonec): „Természetesen csalódott vagyok. A 6. percben egy felesleges gólt kaptunk, majd egy szerencsésen megpattant lövéssel egyenlítettünk. Az első félidő rendben volt a részünkről. A második játékrészre növelni akartuk a támadásaink hatékonyságát. Jó összjáték után meg is szereztük a második gólt, de aztán ismét kiegyenlítettek a hazaiak. A tizenegyes után szintén passzívvá vált a játékunk. Csapatként kaptunk ki, nem szeretném senkire ráfogni a vereséget. Három gólt lőttünk idegenben, de kaptunk ötöt, ami sok. A DAC eredményesebb volt, a hosszabbításban két remekül eltalált lövéssel érték el a továbbjutást. Sajnos a cserék sem adtak új fazont a játékunknak. Nagyon csalódottak vagyunk a kiesés miatt, annál is inkább, mert csupán hat percre voltunk a továbbjutástól.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FK JABLONEC 5:3 (3:3, 1:1)
Európa-liga, 2. selejtezőkör, MOL Aréna, 2020.09.17., 20:45
Játékvezetők: Marco Di Bello (ITA) – Alberto Tegoni (ITA), Salvatore Longo (ITA)
Góllövők: 6., 65. Divković, 85., 96. Nicolaescu, 114. Davis, ill. 26. Zelený, 57., 71. Schranz
Nézőszám: nézők nélkül
Sárga lap: 62. Fábry, 70. Kružliak, 83. Kalmár, 83. Divković, 87. Ramirez, ill. 67. Podaný, 75. Zelený, 105. Jovović
DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Fábry (78. Nicolaescu), Schäfer, Balić (106. Bednár) - Kalmár (K) (121. Njie) - Divković (113. Beskorovainyi)
Jablonec: Hanuš - Holík, Martinec, Kubista, Podaný - Ladra (86. Jovović), Hübschman (K), Považanec (98. Pilař), Zelený (110. Pleštil) - Schranz - Čvančara (79. Doležal)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% : 43%
Lövések: kapura: 10:7, mellé: 6:5
Szabadrúgás: 28:16
Szöglet: 1:8  
Les: 3:1

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies