Back to top

Csallóközi Vásár – csak jövőre 40

Publikálva: 2020, június 4 - 06:54
Mint már köztudott, a nyár végének legfontosabb regionális rendezvénye, a Csallóközi Vásár a koronavírus járvány miatt elmarad. Ennek tényéről, illetve a jövő évi vásár terveiről kérdeztük Pápay Zoltán vásárigazgatót.
Csallóközi Vásár – csak jövőre 40

Nagyon nehéz volt mérlegelnünk: megtartsuk vagy elhalasszuk a vásárt. Azonban nem szerettünk volna abba a hibába esni, hogy egy kisebb, a negyvenedik évfordulóhoz méltatlan, bizonytalan kimenetelű vásárt rendezzünk. A probléma a fellépő előadóművészeket is érintette, ugyanis azok nagy része magyarországi. Számukra sem tudtunk megfelelő biztosítékot adni, hogy karantén nélkül ide tudnak jönni és fel tudnak lépni. Ezért is, mindent számba véve úgy döntöttünk, elhalasztjuk a 2020-as vásárt, és azokat a fellépőket, akiket az idei évre lekötöttünk, a következő évi vásárra szerződtettük.

A 2021-es évi vásár legfőbb újdonsága többek között az lesz – mivel jubileumi vásárról van szó –, hogy ötnaposra bővül, vagyis szerdától kezdődne a vásár. Hiszen Dunaszerdahely neve is egykori szerda napi vásárából származik… Vagyis egy „nulladik” nappal, két nagykoncerttel indulna a fesztivál. A következő napokban pedig ugyanazok a fellépők szerepelnének, akiket az idei vásárra terveztünk.

Eldöntöttük azt is, hogy a vásár területe véglegesen azon a helyen marad, ahol jelenleg is található. Ennek függvényében pedig a területet szeretnénk méltó fesztiválterületté varázsolni. Problémás, hogy a teljes terület nem kizárólag városi tulajdon. Egyrészt mi is várjuk, hogy a DAC C-tribün mögötti parkolója elkészüljön, illetve rendezetlen terület a volt amfiteátrum, ami magántulajdonban van.

A park városi területének revitalizációjára Dunaszerdahely önkormányzata versenypályázatot írt ki, hogy a tervezők álmodják meg a központi vásárteret. A bizottság két győztest hozott ki, ezen tervek együttese fog megvalósulni, több etapban. Az első a központi területet érinti, amelyet, amennyiben lehetőségeink engedik, szeretnénk már a jövő évi vásárra meglepetésként elkészíteni.

Természetesen a meglévő zöld területeket nem számolnák fel, hanem egy szép és igényes parkosítással kötnénk össze a központi vásártér kialakítását zöld szigettel, tóval, szökőkúttal, állandó színpaddal, illetve különböző térelemekkel. Vagyis egy sokkal jobban megközelíthető, bejárható, és szükség esetén lezárható központi területet kapnánk az első fázisban.

Ez aztán a nagyobb fesztiválok helye lehetne, de ide kerülhetne a jövőben például a karácsonyi vásár is. A hosszú távú terv része például az is, hogy a kisárusokat kivinnénk a Gyurcsó István utcára. Ez természetesen annak a függvénye, hogy sikerül-e betennünk a költségvetésbe, és megvalósítanunk a Szent II. János Pál pápa átkötő út további szakaszát a Sport utca és a Kisudvarnoki út között. Ha meglesz az átkötő út, akkor a forgalom elterelhető, és a Gyurcsó István utca lezárható lenne. Ezzel is elkerülnénk a tumultust, és a sátrak elhelyezése is észszerűbb volna, mellette növelnénk a vásár befogadóképességét. Az átkötő úttal kapcsolatban jelen pillanatban a tulajdonjogokat kell rendezni.

A vásártérre visszatérve: jelen pillanatban a részletes tervezés zajlik. Szeretnénk ugyanis, ha a költségvetés elfogadásáig elkészülne az említett első rész teljes tervdokumentációja. Mindenesetre folyamatos munkával számolunk, amelynek része a sportpályák felújítása is – többek között még idén új műfüvet kap például a két pálya, és megújul a homokpálya.

Reményeink szerint a város lakosságát végre méltóan szolgálhatná a fesztiváltér, a zöld park, a felújított pályák, s a későbbiekben egy igényes központi játszópark is létesülne. Kialakulna végre egy kulturált vásárterület, mindannyiunk örömére.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies