Back to top

Csak úgy repülnek majd a nyilak szombaton Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2019, augusztus 2 - 09:40
Szombaton rangos dartsversenynek ad otthont Dunaszerdahely, amelynek szervezője a hazai Cornisland Darts klub.
Csak úgy repülnek majd a nyilak szombaton Dunaszerdahelyen

Ahogy Szigeti Gergelytől, a klub egyik vezetőjétől megtudtuk, néhány éve kezdett a foci mellett a darts-szal is foglalkozni, amelyet korábban csak a tévében követett figyelemmel. Az első próbálkozások után egyre komolyabban belemerült az felkészülésbe és a hétköznapokban orvosként tevékenykedő fiatalember hamar rájött, hogy a koncentráció és az állóképesség mellett a sikerhez a stratégiai, matematikai gondolkodásra is szükség van.

Először persze a fal és a szoba parkettája bánta Gergely próbálkozásait, de a világszerte óriási népszerűségnek örvendő sport területén környékünkön is megtalálta a társakat. A tavaly ősszel a dunaszerdahelyi a St. Patrick Pub-ban megrendezett darts versenyen ugyanis nem csak remekül szerepelt, hanem a győzelem mellett új barátokat is szerzett. Ennek folyományaként jött létre a klub, amelynek tagjai napjainkban már hetente közösen készülnek, s többen közülük szlovákiai versenyeken is részt vesznek.

„Nagyon fontos a folyamatos versenyzés, mert így össze tudjuk mérni a képességeinket másokkal, s tovább tudunk fejlődni” – mondja el a hetente versenyekre utazó Gergely, aki a Cornisland darts klubot barátaival közösen alapította, de azóta már húsznál is többen dobják a nyilakat a csapat berkein belül.

Az ősszel szeretnének csallóközi bajnokságot indítani, amelynek előfutáraként szombaton tíz órakor a Cornisland Darts Open néven egy sikeresnek ígérkező tornát szerveznek. Az előkészületek ugyanis eredményesnek bizonyultak, mert a felső 64 fős jelentkezési határt hamar túllépték a nevezők, és Szlovákia mellett Magyarországból is rangos versenyzők érkeznek. Ebből is látható, a sportág egyre nagyobb népszerűségnek örvend környékünkön is, s már jócskán túlmutat a pubokban űzött hobbitevékenységen.

A versenyről majd portálunkon is beszámolunk.

Ezt már olvasta?

Cookies