Back to top

Connor Ronan: Olyan, mint a Brexit

Publikálva: 2019, november 12 - 11:41
Az ír középpályás hétről hétre kápráztat el minket a kiváló erőnlétével.
Connor Ronan: Olyan, mint a Brexit

„Szerettünk volna győzni, mert egy hete a Szered ellen ez nem jött össze, ami miatt nagyon szomorúak voltunk. Megvolt az esélyünk fellépni a tabella második helyére, de akkor ez még nem sikerült. Most azonban semmit sem bíztunk a véletlenre és mindent megtettünk azért, hogy megszabaduljunk a múltkori döntetlent követő csalódás érzésétől. A Zsolna vereségével újabb esélyt kaptunk, amivel már szerencsére éltünk is. A legutóbbi öt-hat győztes meccsen nem nyújtottunk mindig kiemelkedő teljesítményt, de a szombati az idény egyik eddigi legjobb összecsapása volt. Mindig boldogok vagyunk, ha olyan játékkal sikerül győznünk, mint szombaton” – összegezte a gondolatait Connor Ronan, aki a Trencsén ellen ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott. A legtöbb kilométert futotta (11,9), ő osztotta ki csapatunkból a legtöbb pontos passzt (44) és a legtöbb lövési kísérlet is az ő nevéhez fűződik (4, Kalmárral holtversenyben). Őt nézve néha az az ember érzése, hogy olyan, mint a Brexit – nem tudni, meddig bírja még… Tényleg, honnan van benne ennyi energia? „Nem tudom, de talán összefüggésben van a csapat játékstílusával. Ha olyan jól futballozunk, mint szombaton és folyamatosan letámadjuk az ellenfelet, akkor az együttes minden tagjának rengeteget kell futnia. Nincs más lehetőségünk. Viszont mindenki szívesen csinálja, ha ezzel győzelemhez segítheti a gárdát.”

A fiatal középpályás a Trencsén elleni összecsapás legvégén megszerezhette volna szezonbeli első, összességében a második sárga-kék bajnoki találatát, ám óriási helyzetben nem sikerült eltalálnia Chudý kapuját. „A meccs végén az agyam és a lábaim már nem akartak együttműködni. Úgy gondolom, hogy akkor már sok kilométer volt a lábaimban. Remélem, hogy a következő találkozón már az első félidőben sikerül helyzetbe kerülnöm és betalálok” – mondja mosolyogva. Tegyük hozzá, hogy egy hete a Szered ellen kapufát lőtt…

A szombati győzelmünkkel tehát a tabella második helyére léptünk fel, így Ronan is jó hangulatban utazhatott el a válogatott összetartásra. „Mindenképpen, hiszen, ha egy csapat a válogatott szünet előtt szenved vereséget, akkor két hetet kell várnia a javítási lehetőségre. Szombaton megérdemelten győztünk és jó teljesítményt nyújtottunk, ami mindig segít abban, hogy pozitívan hangolódjunk a válogatottbeli kötelezettségeinkre” – állítja a Wolverhampton kötelékébe tartozó futballista, aki a napokban az ír 21 éven alatti válogatottal két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készül. „A hét folyamán vár ránk egy hosszú út Örményországba, jövő kedden pedig Svédországot fogadjuk Dublinban. Bízom benne, hogy mindkét összecsapáson sikeresek leszünk és győztes érzésekkel térhetek vissza a DAC-hoz.”

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Connor Ronan
Cookies