Jelenlegi hely

Bűnügyek és gyilkosságok…

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2016, január 17 - 20:29 | Múltidéző
Az érthetetlen, felkavaró bűnügyek, a rablások, lopások is mindig megbotránkoztatták az embereket – s egyben vegyes érzéseket keltve bennük, mérhetetlen kíváncsivá is tették őket.
Bűnügyek és gyilkosságok…

Nemcsak ma – évszázadokkal ezelőtt is. Nem csoda hát, ha több ilyen esetet találunk még a korai oklevelek, krónikák sorai között is… Lássunk néhány érdekeset!

Egy 1336-os oklevélben, ahol Szerdahely környékének leírását olvashatjuk, több tó nevét is megleljük. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Dunaszerdahely környéke a 19. század derekáig bizony mocsaras, lápos, vizenyős terület volt. Az egyik tó elnevezése azonban már érdekesen szembeötlő, ugyanis ekképp hívták a helyiek: Gonosz-tó (Gonuztho). Hogy milyen okból, azt ma csak találgatni tudjuk…

Egy másik érdekes feljegyzés 1347-ből maradt ránk az Amade család oklevéltárában, mely szerint a nemesi családok nézeteltérései, vetélkedései során valakit meggyilkoltak, s a megtámadottak a Szent György-templomba (és az azt körülvevő temetőbe) menekültek. Az ötven évre rá már okiratokban is előforduló Szentfundus (Sacere), azaz „sérthetetlen terület” elnevezés is mutatja, hogy a templom bizony többször is védelméül szolgált az odamenekülőknek. Az egyházi sérthetetlenséget akkoriban nem nagyon merték megkérdőjelezni.

Ha minden igaz, 1355-ből származik az első (legalábbis oklevélben feljegyzett) szerdahelyi tolvajnak a neve: ő volt Mihály. Szégyenletes lehetett az esete, hiszen a feljegyzések szerint nem másnak, mint a Szent György-templom Péter nevű harangozónak volt a fia – s az alma úgy látszik, messze eshetett a fájától. Ugyancsak 1355-ös a szerdahelyi (s akkoriban véresen botrányosan hangzó) Lucifernek is az említése – legalábbis egy helyi Bertold nevezetű csavargó, akinek egyébként szerdahelyi származású felesége ugyancsak tolvaj volt, neveztette így magát. Ha feljegyezték, biztosan okot adott rá, mindenesetre így Bertold-Lucifer „beírta magát” a történelembe.

1409-ben egy a régi (azaz a templom előtti) piacon történt verekedés keltett nagy szenzációt a kis településen, amit Péter és társai kezdeményeztek – „húzva így” magukra későbbi kihallgatások sorát és végül a pénzbüntetést.  

1506-ban ismét a nemesek civódásának színhelye Szerdahely: ugyanis az itteni békebíráknak kellett eldöntenie, hogy kinek ítéljék az elhunyt Várkonyi Amadé Györgynek a fiát: elrablójának, Várkonyi Amadé Istvánnak, avagy anyjának, Katalin özvegynek. Végül azt határozták, a fiú egy-egy órás beszélgetéssel maga döntse el, a felek közül kinél kíván lakni.

Természetesen nem csupán oklevelek, de például a szerdahelyi Antal-féle krónika is megőrzött több, persze későbbi gyilkosságot, rejtélyt (az itt leírt gyilkosok nevét rövidítjük). Lássunk néhányat innen is:

„1914. augusztus 16-án a Kereszt vendéglőben S. Miklós nádszegi származású munkás szóváltásba keveredett a vendéglő tulajdonosával, Polák Ignáccal. Később S. elhagyta a vendéglőt, de a kocsmáros fiai, a 14 éves Géza és a 15 éves Móric követték őt, s utolérve a községház kapuja előtt megtámadták. A zsebkésével védekező S. mindkét fiút halálosan megsebesítette, s bele is haltak a sérülésbe. A később odaérkező apa is megsérült, de felgyógyult. S-t a helyszínre érkezett rendőrség azonnal letartóztatta, s a bíróság 15 évi fegyházra ítélte, majd rövid börtönbüntetés után az olasz harctérre került.
1918 decemberében a 66 éves Kohn Éliás dunaszerdahelyi lakóst az országúton gyilkolták meg ismeretlen tettesek.”

Egy pillanatra megállunk az utóbbi gyilkosságnál: az ugyanis az első világháború utáni zűrzavaros időben történt. Egy másik forrás mutat rá erre az időszakra érzékletesen:

„a hazatért katonák, főleg a fiatalok folytatták a rendetlenkedéseiket. A vagyonosabb gazdákat, urakat, főleg a zsidókat igen sok helyen kifosztogatták. A jegyzőket számtalan községből elkergették. (…) Katonaság, rend az országban nem lévén, senkitől sem féltek.
1919 évi január hó 4 és 5-től kezdve a dunaszerdahelyi fogolytábort fosztották ki a környék lakósai. (…) Az ilyen belső zavargások, terrorizálások, a békés lakosság állandó zaklatása s nyugtalanítása következtében a dunaszerdahelyi közigazgatási hatóság és a zsidók a már Tallósnál lévő cseh megszálló csapatok segítségét (kényszerültek) igénybe venni, kik a Kisduna ágon átkelve körülbelül 200 emberből álló csapattal megszállták Dunaszerdahelyt január 8-ikán délelőtt 11 órakor; elsősorban a vasúti állomás épületét foglalták el. Ezekből látható, hogy a cseheket a belső kérhetetlen zavargások miatt hívták be Csallóközbe először is Dunaszerdahelyre.”  

Nem elemezve most az 1919-es helyzetet, térjünk vissza az Antal-krónikához:
„Ugyancsak ismeretlen tettesek lőtték agyon Ambrovics Simon volt orosz hadifoglyot a 247. számú házban 1919. november 9-én. 1919. december 19-én a 246. számú házban Weisz Hermann 62 éves vendéglőst lőtték le ismeretlen tettesek.

1924. november 9-én P. Oszkár kocsis ekevassal csapta agyon Széher Ernő dunaszerdahelyi lakost, utána pedig kirabolta. A gyilkost a bíróság 15 évi fegyházra ítélte.

1945. február 20-án a Vásártéren két férfihullát találtak. A negyven év körüli férfiak valószínűleg az izraelita felekezethez tartoztak, s halálukat fegyver golyója okozta. Az egyik hullánál talált papírlapon a Weisz név volt olvasható.

1955-ben a Teleki utca 177. számú háza lebontásakor a munkások befalazott csontvázra bukkantak.

Ugyancsak 1955-ben Nemesszegben a volt Németh Miklós féle ház bontásakor az utcai szoba padlózata alatt kb. 25 cm mélységben félig ülő félig fekvő csontvázat találtak, amely az orvosok vizsgálata alapján 150 év óta fekhetett e helyen.”

Ez utóbbi két esethez szinte idekívánkozik az Új Szó 2010-es cikke, a Csontvázakra bukkantak az építkezés során. „Csontvázak kerültek elő a Kondé püspök utcában zajló építkezési munkálatok során. Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a kétméteres mélységből előkerült lelet három-négyszáz éves. A két csontváz szokatlan, összegörnyedt testhelyzetben, egymás fölött feküdt – az archeológusok ebből arra következtetnek, hogy a két személy valószínűleg támadás áldozata lett. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy a földi maradványok a katolikus templomtól viszonylag messze voltak elhantolva, míg eleink a 16–17. században szigorú szabályok szerint, a templom körüli sírkertben temetkeztek” – írták le akkor az esetet. Sajnos mindmáig nem került a nagynyilvánosság elé erről több információ.

Visszatérve az 1955-ös nemesszegi esethez, a helyi legendárium és visszaemlékezések szerint az ott talált félig ülő félig fekvő csontváz egy hírvivő katonalovas lehetett, akit az akkor még álló nagy udvarházban gyilkoltak meg, és temettek el sebtében a pincébe (az ott lakók szerint a pince padlózata alatt feküdt a holttest). A ház asszonya értesülve a gyilkosságról, a kapu fölött szoborfülkét készíttetett, ahová egy Mária szobrot helyeztek el, amely a lebontott udvarház helyén felépült kis ház oromzatára is odakerült. A nemesi házban talált iratokat még 1955-ben Antal András összegyűjtötte, elvitte – ezek sajnos máig nem kerültek elő. Ami viszont megmaradt, az ugyancsak a pincéből került elő: a ház urainak, az ősrégi csallóközi nyéki Németh családnak a pecsétnyomója.
Vajon ki tudja, mennyi titkot, borzalmat rejt a föld, s mi minden rejtőzhetik ma is a lábunk alatt?

Nagy Attila helytörténész