Back to top

Bock Sylvia kórházigazgató: „Naponta nagyjából tíz embert engedünk haza, de a helyükbe ugyanannyian jönnek is”

Publikálva: 2021, február 2 - 08:41
Két hete nyitották meg a harmadik covid-osztályt a dunaszerdahelyi kórházban és jelenleg 70 páciens küzd a koronavírussal az intézmény falai között.
Bock Sylvia kórházigazgató: „Naponta nagyjából tíz embert engedünk haza, de a helyükbe ugyanannyian jönnek is”

Bock Sylvia a covid-osztály jelenlegi működésével kapcsolatosan a ma7-nek nyilatkozva elmondta, hogy a helyzet egyáltalán nem kedvező. Csakis úgy tudnak az intézményben felszabadítani oxigénlélegeztetővel rendelkező ágyakat, ha az addig kezelésre szorult beteget hazaküldik – mert már kilábaltak a betegségből –, vagy rosszabb esetben a hospitalizáció sikertelen kimenetelű.

„Naponta nagyjából tíz embert engedünk haza, de a helyükbe ugyanannyian jönnek is. Hétvégén húsz betegfelvételünk volt, de már nem idősek érkeznek a covid-osztályra, hanem az 50-55 éves személyek. Általában a magas nyomású lélegeztetőgépre kell rákapcsolni ezeket a betegeket, tehát még nem a legrosszabb stádiumban levő esetekről van szó, de ez sem jobb. Jelenleg 70 pácienst látunk el a covid-osztályon, s amióta megnyitottuk az osztályt, az elmúlt egy hétben volt a legtöbb covid-fertőzött betegünk” 

– mondta el Bock Sylvia.

A környéken található kórházak is nehéz helyzetben vannak, lehetetlenség a páciensek áthelyezése egyik intézményből a másikba.

A dunaszerdahelyi kórházban jelenleg két beteget tartanak az invazív lélegeztetőgépen, eddig három pácienst sikerült lekapcsolni a lélegeztetőgépről. A nem invazív lélegeztetőgépeken jelenleg négy beteget tartanak az orvosok.

A hétvégén az országos tesztelésen kimutatott eredmények alapján a Dunaszerdahelyi járás ismét rossz eredményeket ért el, de az intézmény igazgató szerint a kórházban a naponta 300-400 elvégzett antigénteszt közül is 10% volt a pozitivitás arány. A hétvégi tesztelés is csak megerősítés volt abban, hogy a helyzet nem halad kedvező irányba.

Reczai Lilla cikkének folytatását a ma7 portálon itt tudják elolvasni

Ezt már olvasta?

Cookies