Jelenlegi hely

Beszámoló: DAC - FC Vion Aranyosmarót

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, október 20 - 21:14 | DAC hírek
A Fortuna Liga 13. fordulójában, három hét elteltével ismét hazai pályán, a MOL Aréna gyepén fogadtuk a tabella egyik meglepetéscsapatát, az 5. helyen álló Aranyosmarótot, melyet helyzetekben gazdag mérkőzésen 2:1-re sikerült legyőznünk.
Beszámoló: DAC - FC Vion Aranyosmarót

Együttesünk három hét elteltével tért vissza a MOL Arénába, ahol legutóbb egy kiváló mérkőzésen 1:0-ra legyőzte a Zsolnát, majd azt követően öt és fél év után sikerült Nagyszombatban is nyernie, s ma is ellenfelünk fölé kerekedtünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utóbbi hét forduló során hatszor sikerült győznünk, s folytatjuk fantasztikus sorozatunkat!

Már az első percekben átvettük az irányítást, s beszorítottuk ellenfelünket a saját térfelén. Az első 10 percben Blackman többször is cselsorozattal próbálkozott, melyek azonban rendre pontatlansággal zárultak. A 13. percben viszont jött Vida Máté bombája – 1:0! Vida Kristopher passzolt jó ütemben Máténak, akinek messziről eleresztett lövése a kapufáról a bal alsó sarokban kötött ki. Micsoda lövés, s micsoda gól! – ez volt Vida Máté 40. élvonalbeli mérkőzése, melyen ezzel a csodálatos találattal begyűjtötte első bajnoki gólját. A 26. percben ismét komoly helyzet mutatkozott előttünk – Divkovićindult gyors ütemben a bal szélen, s passzolt élesen a másik oldalra az üresen érkező Fábryhoz, aki azonban nem tudta bepiszkálni a labdát, s végül a kapufára lőtt! A 39. percben Vida Kristopher indította a bal szélen Šimčákot, aki középre passzolt, ahol az egyik védőről Ronan elé került a labda, neki azonban már nem sikerült eltalálnia a kaput. A 42. percbenVida Máté ismét megpróbálkozott egy távoli bombával, lövésében azonban nem volt elég erő, s pontatlan volt. Ez a játékrész már nem hozott komolyabb helyzetet.

A második félidő elején egy hatalmas hibát követően Blackman kis híján öngólt szerzett, szerencsénkre azonban nemcsak a kapust, de a kaput is elkerülte a labda. Egy perccel később ismét védelmi hibát követtünk el, az utolsó pillanatban azonban még tisztázni tudtunk. Az 51. percben Vida Kristopher a jobb szélen cselezte be magát a tizenhatosba, lövése viszont jócskán a kapu fölé ment. Az 56. percben Fábry beívelése után Divković került helyzetbe, ezt azonban nem sikerült gólra váltania. A 61. percben Vida Máté rossz ütemben passzolt hátra, Ďubekhez került a labda, aki hirtelen Jedličkával találta szembe magát, s mellette lőtt a hálóba – 1:1. A 63. percben visszatért csapatunkba, s újra pályára lépett Kalmár Zsolt, akit hatalmas taps fogadott a lelátókról. Remek ütemben szállt be a játékba, s gyorsította fel középpályánk működését. A jobb tempó meg is hozta az eredményt, hiszen a 65. percben újra előnybe kerültünk – Divković fantasztikus lövést küldött a vendégek kapuja felé, s a hálóőrnek esélye sem volt. Csatárunk jobbos lövése szintén a kapufáról landolt a kapuban – 2:1! A 73. percben Vida Máté egy remek csel után a tizenhatosba tört, s találta szembe magát a vendégek kapusával, helyzetét viszont nem sikerült kihasználnia. A 77. percben Kalmár bombázott kapura, Pindroch kapus azonban bravúrosan kitolta a labdát. A 80. percben Henrique G. került helyzetbe, s lőtt hatalmas kapufát! A közönség ennél a szituációnál leshelyzetet vélt felfedezni, a játékvezető azonban nem fújta le az esetet. A kérdéses szituáció – mely a kapufát érintve a gólvonal környékén ért földet – a következő percekben feszültséget hozott a játékba. A 89. percben remek helyről, a tizenhatos vonaláról lőhettünk egy szabadrúgást – Kalmár kísérlete azonban elakadt a sorfalban, a lepattanót pedig nem sikerült Vida Kristophernek begyűjtenie. A 92. percben ismét Kalmár előtt adódott lehetőség, ám kisodródott helyzetből már csak a kapus kezébe tudta juttatni a labdát.

Edzői vélemények

Peter Hyballa, DAC 1904: „Ellenfelünk hosszú labdákra épített, s mi erre számítottunk, s fel is készültünk belőle. Tudtuk, hogy érdemes lesz távoli lövésekkel operálnunk, s Vida Máté éppen egy messzi lövésből szerzett gyönyörű gólt. A második félidő hektikus volt, nagy hibát követtünk el, melyből gólt is kaptunk. S összességében is sok labdát vesztettünk, de azt is figyelembe kell venni, hogy Davis és Koštrna sérültek, Ramirez betegen jött vissza, Kalmár sem teljesen egészséges. Šimčákot, Blackmant és Divkovićot azonban megdicsérném, remekül kivették részüket a győzelemből. Részünkről ez nem egy TOP teljesítmény volt, viszont fontos győzelmet, s három pontot gyűjtöttünk be.”

Karol Praženica, FC ViOn Aranyosmarót:„Felkészültünk a hazaiakból, tudtuk, hogy beszorítanak minket, s gyors támadásokból veszélyesek lesznek. Igyekeztünk jól védekezni, s ez többé-kevésbé sikerült is. A második félidőben jobban játszottunk, s komoly helyzeteket alakítottunk ki. Hibánkból sajnos újabb gólt kaptunk, mivel a pontatlanságokat egy ilyen kvalitású ellenfél azonnal megbünteti. A kérdéses szituációnál mindenki láthatta, hogy a gólvonalon belül volt a labda. Voltak komolyabb helyzeteink, melyekből eredményesek lehettünk volna. A második félidei teljesítmény alapján minimum az egy pontra rászolgáltunk volna, de mivel a hazaiak egy góllal többet rúgtak, így végül ők érdemeltek győzelmet.”

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FC ViOn Aranyosmarót 2:1 (1:0)

Fortuna Liga, 12. forduló, MOL Aréna, 2019.10.20., 18:00
Játékvezetők: Glova - Benko, Tomčík
Nézőszám: 7741
Góllövők: Vida M. (13.), Divković (65.), ill. Ďubek (61.) 
Sárga lap: 87. Beskorovainy - 45. Sloboda, 87. Asanović
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Šimčák - Vida M., Oravec - Fábry (63. Kalmár), Ronan (90+1 Čmelík), Vida K. - Divković (88. Ramirez).
Aranyosmarót: Pindroch – Čögley, Pintér, Asanović, Brašeň – Kovaľ, Sloboda, Richtárech (46. Grozdanovski), Henrique M. (59. Henrique G.) – Ďubek – Jarović (78. Rodrigues).

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 55% - 45%
Lövések: kapura: 6:3, mellé: 7:3
Szöglet: 4:3
Les: 1:0

Címkék: DAC, MOL Aréna