Back to top

Bernd Storck: Optimista vagyok az esélyeinket illetően

Publikálva: 2021, január 9 - 09:27
Négy kérdés vezetőedzőnkhöz a téli alapozás kezdetén.
Bernd Storck: Optimista vagyok az esélyeinket illetően

Első téli felkészülését kezdte meg a DAC élén. Milyen érzésekkel tért vissza és milyen céllal vág bele az együttes a felkészülésbe?
„Először is szeretnék mindenkinek boldog és egészségben teli új évet kívánni. Szeretnénk elsősorban felmérni, milyen edzettségi szinten vannak a játékosok, akiknek megvolt a saját házi feladatuk a téli szünetre. Ezt követően a technikai és taktikai elemekre helyezzük a hangsúlyt. Itt a MOL Akadémián mindenünk megvan, hogy hazai környezetben abszolváljuk a felkészülést. Több olyan új berendezéssel is rendelkezünk, amelyek nagyban hozzájárulnak a futballisták erőnlétének a feljavításához. Nem szerettünk volna Törökországba utazni, mert egyrészt ott sem jó a helyzet. Másrészt, ha valamelyikünk megfertőződik, akkor az egész csapat karanténba kerül és nem edzhetünk. Itthon is megvan mindenünk, és a környezet is biztonságosabb.”

Davis hosszabb időre kidőlt, míg Vida Máté visszatérhetett az edzésfolyamatba. Mely posztokon szeretné megerősíteni az együttest?
„Meglátjuk, mit hoz a januári átigazolási időszak, van néhány kiszemeltünk. Eric Davis sérülése miatt elsősorban a balhátvéd posztra keresünk embert, de van öt hetünk megtalálni a megfelelő embereket lépésről lépésre. Az esetleges távozókról nem akarok még beszélni. Le kell ülnöm azokkal a labdarúgókkal is, akik kevesebb lehetőséget kaptak. Taiwo jó teljesítményt nyújtott kölcsönjátékosként Nagymihályban, több gólt is szerzett – neki szeretném Dunaszerdahelyen is megadni a lehetőséget. Nem ismerem őt személyesen, csak videófelvételekről, ezért szeretném felmérni a szintjét.”

Milyen célokkal vágunk neki a bajnokság tavaszi felének?
„Először is egy jó felkészülést kell abszolválni, komoly ellenfelekkel színesítve, majd jól kell kezdeni a pontvadászatot. Tisztában vagyunk vele, hogy a Slovan a bajnoki cím legnagyobb esélyese, de meg akarjuk őket szorongatni. Erre képesek is vagyunk, és ha sikerülne olyan jól kezdeni a tavaszt is, mint az őszt, akkor lenne esély megelőzni őket, hiszen a rájátszást is beleértve még háromszor is összecsapunk velük. Optimista vagyok az esélyeinket illetően.”

Milyen ellenfelekkel szeretne megmérkőzni a felkészülési időszakban?
„A koronavírus-járvány miatt nehéz most minőségi ellenfeleket szerezni, vagyis nem egyszerű a helyzet. Ha el akarjuk hagyni az országot, akkor PCR-tesztet kell abszolválnunk. Kapcsolatban vagyunk több klubbal is. Remélem, valamelyik magyarországi együttessel is sikerül megmérkőznünk. Szükségünk van meccsekre, ráadásul nem lenne rossz műfüvön futballozni, mert a tavaszi szezonnyitón is ezen a borításon találkozunk a Trencsénnel.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Bernd Storck
Cookies