Back to top

Beiktatták Takács Tímeát a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatójaként

Publikálva: 2019, december 3 - 11:56
November 26-ai, a képviselő-testület ülésén a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ élére megszavazott kinevezése után december 2-án beiktatta hivatalába Takács Tímeát városunk polgármestere, dr. Hájos Zoltán.
Beiktatták Takács Tímeát a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatójaként

A munkaértekezleten, amelyen a művelődési központ munkatársai, illetve Iván Péter eddigi megbízott igazgató, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója voltak jelen, a polgármester ismertette a legutóbbi képviselő-testület döntését, illetve ismételten támogatásáról biztosította a pályázat nyertesét.

Mint a polgármester kifejtette, az eseményre már korábban sor kellett volna kerüljön, hiszen a pályázati úton elnyert pozíció az elmúlt két hónapban is annak nyertesét illette. „A következő öt évben kívánom számára, hogy sikeres legyen, és legyen olyan csapata, amelyre ebben a felelősségteljes munkában tud támaszkodni” – fogalmazott Hájos Zoltán, hozzátéve, bízik az új igazgatóban, hiszen már több éve bízonyított, bizonyít: a városi hivatalban is alapos munkát végzett. 

Az új vezető ezután rövid munkaértekezletet tartott a munkatársakkal.

Takács Tímea, aki a városi hivatal kulturális alosztályának volt a vezetője, december 1-jei hatállyal Iván Péter eddigi megbízott igazgatót váltotta. Előtte Ibolya Ildikót vezette hosszú időn keresztül a városi műelődési központot. 

Ezt már olvasta?

Cookies