Back to top

Bazsó Marek országos bajnok lett

Publikálva: 2019, március 3 - 07:01
Somorján került megrendezésre a kadet kötöttfogású birkózó Szlovák bajnokság, amelyre 16 birkózó klub versenyzői neveztek be.
Bazsó Marek országos bajnok lett

Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 6 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért. Az 55 kg-os súlycsoportban a még csak serdülő korosztályú Bazsó Marek nyújtott kimagasló teljesítményt, akinek az első körben csapattársát Csörgő Tamást sikerült legyőznie, majd nagy csatában gútai ellenfelén győzedelmeskedett, ami egyben a döntőbe jutást is jelentette.

Marek a döntőben nagyon jól kezdett, rimaszombati ellenfelét a mérkőzés elején egy 4 pontos válldobással meglepte, amit még az első félidőben meg tudott ismételni és technikai tus győzelmet aratva megszerezte élete negyedik bajnoki címét. Dicséretes még Csörgő Tamás bronzérme, aki hosszabb sérülés után tért vissza a versenyzéshez és Gaál András 60 kg-ban megszerzett ezüstérme is.

A csapatversenyben a Dunaszerdahelyi birkózó klub  az előkelő 2. helyen végzett.

Egyéni eredmények:
55 kg -  Bazsó Marek 1.hely, Csörgő Tamás 3.hely
60 kg - Gaál András 3.hely
65 kg - Csörgő László 4.hely
92 kg - Bertók Nikolas 4.hely, Gálfy Gergő 5.hely

Csapatverseny:
1. AC Nyitra 31 pont
2. Birkózó klub Dunaszerdahely 30 pont
3. Vásárúti birkózó klub 21 pont

Címkék: birkózás
Cookies