Back to top

Az új szezonban immár Németh és Lalatović nélkül

Publikálva: 2020, augusztus 4 - 13:56
Németh Krisztián szerződése lejárt, Dušan Lalatović pedig közös megegyezéssel távozott a klubtól.
Az új szezonban immár Németh és Lalatović nélkül

Az új, 2020/21-es idénynek már Németh Krisztián és Dušan Lalatović nélkül vágunk neki.

A 37-szeres magyar válogatott Németh Krisztián idén februárban igazolt a DAC-hoz, a már zajló szezon közben, amelyet rövidesen félbeszakított a koronavírus-járvány. Ezért is mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva. A bajnokság újraindítása előtt sem kedvezett neki a csillagok állása, hiszen júniusban, csak pár nappal a rájátszás kezdete előtt balszerencsés módon eltört egy csont a jobb lábfejében, és azóta harcképtelen volt.

Némónak 2020. július 31-én lejárt a DAC-cal kötött szerződése és a felek nem újították meg azt.

Dušan Lalatović is az idei esztendő elején érkezett Dunaszerdahelyre. A magyar útlevéllel is rendelkező szerb középső védő a téli felkészülést is abszolválta a csapattal és 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá. A tavasz folyamán két bajnoki találkozón kapott lehetőséget. Az ő esetében kölcsönös megállapodás született a kontraktusa felbontásáról. Az újvidéki születésű futballista időközben már új klubot is talált magának: néhány napja a Partizan Belgrádhoz írt alá.

Mindkét játékosnak köszönjük a klubért végzett szolgálatait és a pályafutásuk további részére sok sikert kívánunk!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies