Back to top

Az év vállalkozója dunaszerdahelyi

Publikálva: 2016, március 11 - 07:14
Patrick Hessel, a c2i vállalat ügyvezetője lett a EY Év vállalkozója nemzetközi díj szlovákiai döntőjének győztese – közölte az etrend.sk.

A vállalat 2006 óta működik, az autógyárak és repülőgépgyártók számára állít elő különféle elemeket és alkatrészeket karbonból. A döntős mezőnyben ott volt a besztercebányai Alfa Bio, a pozsonyi CineMax, a DeutschMann Internationale Spedition és a Medeko Cast képviselői is, de dunaszerdahelyi győzelem született.

A versenyt az EY (korábban Ernst & Young) tanácsadó vállalat és a Trend gazdasági hetilappal szervezi. A tizedik évfolyam győzteseit a szakmai zsűri szavazatai alapján hirdették ki, amelynek tagjai elsősorban a korábbi győztesekből tevődött össze.

A győztes német-szlovák gyökerekkel rendelkező vállalkozó a legismertebb autómárkák számára gyárt alkatrészeket, olyan gépkocsikba, amelyek árai meghaladják a millió eurót. A karbon alkatrészek ugyan magasabb árfekvést képviselnek, mint az acél vagy alumínium helyettesítőik, de tartósságuk és könnyűségük miatt mégis keresettek.

A vállalat 2012 és 2014 között 8,5 millió euróra duplázta meg bevételét, miközben alkalmazottainak száma mára eléri a 330-at, közülük harmincan a fejlesztésben.

Korábbi győztesek:

2006 - Miroslav Trnka, Eset

2007 - Miroslav Trnovský, SkyBau

2008 - Peter Zálešák, Nay

2009 - Michal Štencl, Sygic

2010 - Tomáš Bel, ExiSport

2011 - Ľuboš Fellner, Bubo travel agency

2012 - Vladimír Levársky, OMS

2013 - Vladimír Šrámek, Decodom

2014 - Alexander Varga a Eva Stejskalová, MicroStep

Forrás: etrend.sk
Fotó: EY

Ezt már olvasta?

Címkék: c2i, Patrick Hessel
Cookies