Back to top

Az édesanyák továbbra is nehéz helyzetben a munkapiacon

Publikálva: 2019, október 6 - 17:33
A nők társadalomban betöltött szerepe, a munkahelyi érvényesülés és a családi kötelezettségek összehangolása témákat érintve tartotta második szabadegyetemét a Femine Fortis – Erős nők polgári társulás Dunaszerdahelyen október első hétvégéjén - írja a ma7.sk.
Az édesanyák továbbra is nehéz helyzetben a munkapiacon

A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás 2015-ben lett bejegyezve, s azzal a céllal alakult, hogy a nőket bevonják a közéletbe, a közéleti szereplőket pedig összefogják. A társulás szociális, politikai és közéleti szempontból láttatja a felvidéki nők problémáit, akik még mindig nehezebb helyzetben vannak a munkapiacon, meg kell küzdeniük a diszkriminációval és a még mindig jelen levő bérkülönbséggel. A nőszervezet vezetősége, tagjai és a közéletben aktív szerepet vállaló hölgyek mindezen témákról beszélgettek és hallgattak meg építő jellegű előadásokat az első első októberi pénteken és szombaton megrendezett Femine Fortis Szabadegyetemen.

A családias hangulatú konferencián az egybegyűlteket Neszméri Tünde, a Femine Fortis elnöke köszöntötte, majd Bauer Edit, a társulás tiszteletbeli elnöke az Európai Parlament és Tanács júniusban elfogadott a szülők és a gondozók körében a munka és a magánélet közötti egyensúly javítását célzó irányelvet ismertette. Az irányelv meghatározza az apasági szabadságra, szülői szabadságra és gondozói szabadságra, valamint a munkavállaló szülők vagy gondozók számára biztosított rugalmas munkafeltételekre vonatkozó minimális követelményeket.

Bauer Edit beszámolója alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a munka és a magánélet közötti egyensúly továbbra is jelentős kihívást jelent sok szülő és gondozási feladatokat ellátó munkavállaló számára. A nők munkaerőpiaci alulreprezentáltságának egyik fő oka az, hogy nehéz egyensúlyt teremteni a munkával és a családdal kapcsolatos kötelezettségek között. Az irányelv arra ösztönzi a tagállamokat, legyenek a gondozási feladatok egyenlőbben megosztva a nők és a férfiak között, azért is, hogy az apák és a gyermekek között is korábban kialakulhasson a természetes kötődés.

Bauer Edit úgy összegzett, elkeserítő tény, hogy a munkaadók nagy része még mindig úgy tesz, mintha nem lenne lehetőség a fentebb említett szabadságok kihasználására vagy a rugalmas munkafeltételekre, ezen kívül Szlovákiában nem mutatható ki a bérszakadék csökkenése sem. A nők helyzetét tekintve negatív irányú az elmozdulás, az utóbbi években a háztartási feladatok ellátását és a gyermekek gondozását tekintetbe véve, sokkal nagyobb teher van a nők vállán.

A konferencia második előadójaként Illés Kádek Kata szociológus, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság nemi esélyegyenlőség programjának vezetője ismertette a Nemek közti esélyteremtő stratégiák fejlesztése nemzetközi együttműködésben projekt eddigi eredményeit és tapasztalatait. A projekt keretén belül a munka világa és a családi élet összehangolását kutatják Magyarországon, Szlovákiában és Szerbiában.

Az előadó szerint azon kívül, hogy fel kell karolni az édesanyákat és lehetőségeket nyújtani nekik a rugalmas munkavállalás terén, a szakmát kell műhelymunkára hívni, meg kell szólítani a polgármestereket, vezető pozícióban lévő embereket, HR-menedzsereket, hiszen ők az a réteg, amelynek biztosítania kell a feltételeket.

Ezen a ponton az előadó több magyarországi családbarát munkahelyet is bemutatott, ahol cégen belül oldják meg az édesanya gondjait, úgy integrálják őt, hogy jól érezze magát a munkahelyén, közben pedig a cég gondoskodik a gyermekének elhelyezéséről és biztonságáról. Sok cégvezető ráébredt már arra, hogy az édesanyák hálásak a segítségért, sokkal jobban be tudják osztani idejüket, hajlandóak akár ingyen is túlórázni és lojálisabbak a munkáltatóhoz.

A szombati nap folyamán Németh Gabriella, a Femine Fortis alapító tagja, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke a Család vagy karrier? – még mindig ez a kérdés! címmel tartott előadást a felvidéki közéletben aktív nők szabadegyetemén, elmondta, az esélyegyenlőség a munkaerőpiacon még mindig csak formálisan garantált, nincs a nemi kompetenciákat meghatározó perszonális politika.

A Femine Fortis konferenciáján szó esett a A Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatról is, a témában Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért ügyvezető igazgatója adott elő, valamint Puss Sándor atya beszélt a bajba jutott fiatalokat segítő munkaterápiás lehetőségekről és folyamatokról. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies