Back to top

Aki fénnyel írja a pillanatot

Publikálva: 2020, szeptember 8 - 06:30
Hosszú idő után az első megnyitón üdvözölte a vendégeket Lacza Ilona, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatója; Író István fotókiállításának megnyitóján.
Aki fénnyel írja a pillanatot

Rövid köszöntője elején elmondta, Író István másodszor hozta el fénnyel írott műveit a könyvtár olvasótermébe. Az amatőr fotós már gyermekként sokat tartózkodott a Duna közelében, már ekkor elbűvölte őt a hömpölygő folyam, majd kedvenc időtöltése, a horgászat is a természetbe csalogatta. Néhány éve aztán fényképezőgépet ragadott, hogy mindazt a szépségeket, mindazokat a pillanatokat, amelyeket lát, megörökítse, másnak is megmutathassa.

„A tehetség egy olyan adomány, amelyhez, ha áldozat, munka, támogató környezet párosul, akkor hobbivá fejlődhet, amely viszont lángot gyújt a lélekben, olyan lángot, amelytől szebbek lesznek a napjaink, és egy kicsit másként látjuk a világot” - emelte ki Lacza Ilona. „Laikusként sokszor elmegyünk a pillanat mellett, de mint a kiállított képeken is látszik, ő észreveszi ezeket a szépségeket, és meg is örökíti.”

Író István megköszönte a kiállítási lehetőséget, megköszönte mindenkinek, aki időt szakított rá, és eljött a megnyitóra. Mint mondta, az egyik hobbija a fotózás, a másik viszont az éneklés, ezért is örült különösen a Szent György Kórus jelenlétének - melynek ő is tagja -, illetve kedves előadásának, mellyel emelték a megnyitó hangulatát.

A tárlatot október 9-ig tekinthetik meg a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár olvasótermében.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies