Back to top

1956-os kültéri kiállítást nyitottak

Publikálva: 2016, november 8 - 10:53
1956 Lengyelország– Magyarország. Történelem és emlékezet címmel nyílt kültéri kiállítás a Nemzeti emlékezet Bizottsága (NEB), Dunaszerdahely Városa, a Pozsonyi Lengyel Intézet és a Balassi Intézet, Pozsonyi Magyar Intézet közös szervezésében a városháza melletti szobornál november 6-án.

A megjelenteket Dunaszerdahely város önkormányzata nevében dr. Hájos Zoltán polgármester köszöntötte. „A mai találkozásunkat két apropó adja: 1956-ra emlékezünk, és rajta keresztül megnyitjuk a magyar–lengyel barátság egyik mutatóját, a kültéri kiállítást. Remélem, a régióban élők közül minél többen meg tudják majd tekinteni ezt a különleges tárlatot” – mondta a polgármester.

A. Szabó László polgármester arra utalt, hogy 1956-ban „az ifjú és idősebb hazafiak nem voltak híján a bátorságnak. És volt előttük egy fényes példa is: 1956 júniusának végén ugyanis a lengyelországi Poznańban egy munkásfelkelés tört ki, amit ugyan vérbe fojtottak, de a sztálinista pártvezetés hatalma megingott.” Mint elmondta, a „magyarországi reformellenzék rokonszenvezett a lengyel tüntetőkkel, és a diákszervezkedés is felgyorsult az egész országban. Az egyetemisták elhatározták, hogy a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetnek Budapesten, amelynek helyszíneként a lengyel–magyar barátságot jelképező Bem-szobrot jelölték meg.

A szimpátia kölcsönös volt, mert Varsóban 1956. október 24-én több százezres támogató nagygyűlésre került sor a magyar forradalom mellett, ami a lengyelországi tüntetéssorozat igazi csúcspontját jelentette. A lengyel lapok nagy terjedelemben számoltak be a magyarországi eseményekről. A lengyel városokban magyar zászló lengett, az új lengyel reformista pártvezetés szövetségest látott a magyar kormányban, a Lengyel Munkáspárt (LEMP) pedig nyilvános üzenetet intézett a magyar nemzethez, amelyben üdvözölték a forradalmat. Az egyszerű emberek pedig tömeges véradással, pénz-, élelmiszer- és gyógyszergyűjtéssel, illetve segélyszállítmányokkal támogatták a magyar felkelőket” – idézte fel A. Szabó László.

Dr. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezert Bizottságánek elnökhelyettese megköszönte a lehetőséget, hogy ezt a kiállítást, amelyet lengyel barátaikkal hoztak létre, befogadta Dunaszerdahely városa. „A mi feladatunk a magyar kommunista rendszer kutatása, és az a megbizatásunk, hogy ezt közép-európai összefogás keretében tegyük meg. Németh László fogalmazta meg: minden magyar felelős minden magyarért ” – mondta, majd utalt arra, Szolzsenyicin szavait felidézve, hogy azért is kell megmutatni, mi történt ebben az időben, hogy máskor az ne történhessen meg ismét, úgy mint amikor „egy erőszakos terrorista kisebbség az értelmiségből megragadta a hatalmat, hogy a valóságot átalakítsa saját elképzelései szerint.”

Végül Jacek Gajewski, a Pozsonyi Lengyel Intézet igazgatója is megköszönte a városnak a kiállítás létrejöttét, bemutatását.

 

Ezt már olvasta?

Cookies