Back to top

Magabiztos győzelemmel itthon maradt a két pont

Publikálva: 2024, március 9 - 08:32
A MOL Liga 20. fordulójában pénteken a cseh HK Hodonín együttesét fogadta HC DAC Dunaszerdahely a városi sportcsarnokban.
Magabiztos győzelemmel itthon maradt a két pont

Az összecsapást a hazai együttes végig magabiztosan vezetve nyerte meg, újabb két pontot bezsebelve.

A győzelmi öröm mellett kritikát is megfogalmazott a csapat vezetőedzője, Debre Viktor.

„Álmosan kezdtük a mérkőzést, fejben nem voltak a lányok teljesen a pályán. Sok hibával játszottunk. Úgy gondolom, hogy a két csapat közötti különbség ugyan megmutatkozott az eredményben, de az általunk mutatott játék elmaradt attól, amire képesek vagyunk. A kapusok teljesítménye azonban dicsérhető. Támadásban lőttünk ugyan szép gólokat, de e mellett bele-bele hibáztunk. Szereztünk két pontot, viszont jövő héten jóval nehezebb feladat vár ránk. Mindenképpen javítanunk kell a teljesítményünkön addig” - nyilatkozta Debre Viktor a csapat közösségi oldalán.

Facebook / HC DAC Dunaszerdahely

Ezt már olvasta?

Cookies