Dobrovits Mihály 25 éve ápolja Vámbéry Ármin hagyatékát Dunaszerdahelyen.
Kezdetben segítette a Vámbéry Polgári Társulás munkáját, amely választmányának 2024-től az elnöke. Kezdeményezője volt a Vámbéry Tudományos Kollégium létrejöttének, amelynek elnöki posztját 2023 év végéig töltötte be.
Dobrovits Mihály több tucat Vámbéry-tanulmány és Vámbéry-kötet szerzője, szerkesztője és összeállítója. A Vámbéry Tudományos Kollégium köteteinek állandó szerkesztője. A Vámbéry-kutatásban élen jár a keletkutatók között.
Török és orosz felsőfokú, valamint angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Ismeri továbbá többek között a latin, német, francia, lengyel, bolgár, arab és mongol nyelveket.
Az I. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát 2002 októberében rendezték meg. Dobrovits Mihály azóta fáradhatatlanul szervezi a konferencia programját, amelyen számos külföldi és hazai turkológus, orientalista ismertette már kutatási anyagait.
(Dobrovits Mihály az elismerést betegség miatt nem a Szent György-napokon, hanem egy későbbi időpontban veszi át.)
(biró, et, dszi)
Ezt már olvasta?
Lengyel ereklyék érkeznek Dunaszerdahelyre
Lengyel–Magyar Akadémia címmel szervez Szent II. János...
Az elmúlt év kiemelkedő sportolóit köszöntötték
Dunaszerdahely város vezetése május 6-án köszöntötte...